PUSZTAI VIOLA
2021.12.10 10:10 Frissítve: 2021.12.10 12:29

Szeged: Kirázott a hideg, amikor befutottunk a pályára – Bánhidi Bence

Életre szóló élményt jelentett a Pick Szeged játékosainak, hogy nyolcezren drukkoltak nekik az új Pick Arénában a Kiel elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Ezt pedig remek játékkal és győzelemmel viszonozták a szurkolóknak. A 30–26-ra végződő találkozó után Bánhidi Bence, Bodó Richárd és Mikler Roland beszélt az NSO Tv-nek arról, hogy élték meg az első mérkőzésüket az új arénában. 

 

„Ez olyan élmény volt, amit talán sosem fogok elfelejteni. Nagyon boldog vagyok, s nagy a boldogság a csapatnál is. Amikor befutottunk a pályára, kirázott a hideg. S amikor lefújták a mérkőzést, olyan érzések voltak bennünk, amit már régen éltünk meg” – mondta Bánhidi Bence. 

Bodó Richárd és Mikler Roland egyetért abban, hogy minden elképzelésüket felülmúlta, ami a Pick Arénában fogadta őket. Előbbi úgy fogalmazott, fantasztikus volt az élmény, míg utóbbi bevallotta, hiába élt már meg sok mindent, a bemelegítés alatt nyugtatnia kellett magát, el ne vigye a figyelmét a mérkőzésről a felfokozott hangulat. 

Videónkból az is kiderül, belakta-e már a csapat az új otthonát, illetve hiányzik-e nekik a „Spori ”. Továbbá szóba kerül az is, el tudják-e képzelni, hogy a januári Európa-bajnokságon nyolcezernél sokkal többen, akár huszonkétezren is szurkolhatnak a magyar válogatottnak a budapesti arénában. 

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 10. FORDULÓ
A-CSOPORT
PICK SZEGED–THW KIEL (német) 30–26 (19–13)
Szeged,  8143
néző. V: Nikolov, Nacsevszki (macedónok)
SZEGED: MIKLER – SOSTARIC 4, Tönnesen 1, MACKOVSEK 5, BÁNHIDI 6, Henigman 1, Bombac 3. Csere: B. Radivojevics 4 (4), Bodó 1, Gaber 1, GARCIANDÍA 4, Martins, Frimmel. Edző: Juan Carlos Pastor
KIEL: Landin 1 – EKBERG 5 (1), REINKIND 5, Sagosen 4, Pekeler 1, Duvnjak 2, Dahmke 2. Csere: Quenstedt (kapus), Weinhold 3, Wiencek 2, Zarabec, Bilyk 1. Edző: Filip Jícha
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–1. 12. p.: 7–4. 18. p.: 10–8. 26. p.: 15–12. 33. p.: 20–14. 41. p.: 24–19. 45. p.: 27–21. 51. p.: 28–24. 55. p.: 29–25
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG

Juan Carlos Pastor: – Nagyon nehéz ilyen meccsen jól teljesíteni, nagy volt az elvárás és nagy volt a nyomás is, ráadásul kiemelkedő csapat ellen kellett helytállnunk. Nem volt egyszerű mérkőzés, nem kezdtünk jól és sok problémánk adódott a találkozó előtt és közben is. Nagyon jó, hogy egy elveszített összecsapás után fel tudtunk állni, és le tudtunk győzni ilyen erős ellenfelet! 

2022.09.29 18:25:56

Kézilabda nemzetisport.hu

Három mérkőzés után nulla ponttal áll a magyar csapat, a második félidőben sokkal jobb volt a Kiel.

2022.09.24 17:05:07

Kézilabda nemzetisport.hu

A Metz végig vezetett, volt, hogy nyolc góllal is, végül néggyel bizonyult jobbnak az ETO-nál.

2022.09.24 10:51:49

Kézilabda nemzetisport.hu

Az első félidőben sokkal jobb volt a vendég Brest, de felállt a padlóról az FTC... Hogy nagyon elrontsa a legvégét.

2022.09.22 17:59:40

Kézilabda nemzetisport.hu

Fordulatos első félidő után a másodikban a Nantes tartotta előnyét és öt góllal legyőzte a Szegedet.

2022.09.21 19:56:35

Kézilabda nemzetisport.hu

Sokkal jobban játszott a magyar csapat, tíz gól is volt a különbség idegenben, hét lett a vége.