Női kézi: kényszerpihenő vár a Győr kapusára

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.05.17. 15:20
null
Laura Glauserre többnapos szigorú pihenő vár (Fotó: Török Attila)
Laura Glausert, a Győri Audi ETO KC kapusát a Debrecen elleni női kézilabda Magyar Kupa-döntőn lőtték fejen egy labdával. Ennek ellenére még visszatért a pályára, de az éremátadón már nem vett részt, kórházba vitték.

A 27 esztendős Laura Glauser rövid ápolást után még folytatta a játékot a végül 29–23-as győri győzelmet hozó mérkőzésen. A második félidőre lecserélték, de nem érezte jól magát, rosszulléte miatt az éremátadó ünnepségen sem volt ott. A győri kórházban vizsgálták ki az olimpiai ezüstérmes játékost, aki tavaly nyáron igazolt a klubhoz.

„A mérkőzésen fejbe dobták. Akutan semmi panasza nem volt. A második félidőben fellépő panaszai miatt meg kellett szakítania a játékát. Durva eltérést nem észleltünk, de minimális agyrázkódásos tünetek miatt, dr. Szálasy László kollégám felügyelete alatt vizsgálatokra a győri kórházba szállítottuk. Esetleges sérülések kizárása miatt CT és idegsebészeti vizsgálatokat végeztünk. Kórházi felvételt nem igényel, de két-három nap szigorú pihenést írtunk elő neki. Szerdán kontrollvizsgálat alapján dől el, mikor térhet vissza a csapathoz” – nyilatkozta az Európa-bajnok kézilabdázó állapotáról dr. Balogh Péter, a Győr csapatorvosa a klub honlapján.

Legfrissebb hírek

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
22 perce

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

Új ügyvezető a BL-címvédő Győri Audi ETO élén

Kézilabda
2025.06.26. 14:29

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Gyönyörű menyasszony volt a győriek átlövője, Veronica Kristiansen

Kézilabda
2025.06.22. 13:12

Az esztergomi csodára tényleg senki sem számított a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.06.19. 15:12
Ezek is érdekelhetik