Női kézi Eb: koronavírusos a románok sztárja, lemarad a tornáról

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2020.11.29. 11:03
null
Crina Pintea koronavírusos, nem utazhat az Eb-re (Fotó: Getty Images)
Pozitív koronavírustesztek miatt késik a dániai Európa-bajnokságra utazó román női kézilabda-válogatott keretének kihirdetése, vasárnap reggel ugyanis kiderült, hogy Crina Pintea beállós, valamint a csapat két gyúrója is fertőzött.

 

A támadásban és védekezésben is alapembernek számító 30 éves beállós – aki 2019-ben a Győri Audi ETO KC-ben is játszott – így biztosan nem utazik a tornára. Ám Pintea is és a két gyúró is valamennyi csapattársával kontaktusba került a felkészülés ideje alatt, ezért most a teljes keretet újra kell tesztelni a hétfőre tervezett indulás előtt.

Bogdan Burcea szövetségi kapitány 21 játékossal kezdte meg a felkészülést, most a maradék húszból kell kiválasztania a 18 utazó játékost. A keret tagjai közül tizenketten korábban már átestek a koronavírus-fertőzésen.

Románia a december 3-án rajtoló Európa-bajnokság D-csoportjába került, ahol Németország, Lengyelország és Norvégia lesznek az ellenfelei, továbbjutás esetén pedig a középdöntőben a C-csoport legjobb három csapatával találkozik. Utóbbiban szerepel a magyar válogatott is, a holland, a szerb és a horvát csapat mellett.

Románia bő kerete a dániai Európa-bajnokságra
Kapusok: Denisa Dedu (CSM Bucuresti), Iulia Dumanska (Podravka Koprivnica), Ana Maria Mazareanu (Gloria Bistrita).
Balszélsők: Nicoleta Dinca (Gloria Bistrita), Ana Maria Iuganu (Gloria Buzau), Alexandra Dindiligan (HC Zalau)
Balátlövők: Cristina Neagu (CSM Bucuresti), Andreea Polocoser (Minaur Baia Mare), Alexandra Severin (HC Zalau)
Irányítók: Eliza Buceschi (Rapid), Ana Maria Țicu (SCM Craiova), Cristina Laslo, Andreea Popa (Minaur), Andreea Rotaru (Gloria Buzau)
Jobbátlövők: Laura Popa (Rapid), Ana Maria Savu (Craiova)
Jobbszélsők: Laura Moisa (CSM Bucuresti), Sonia Seraficeanu (Minaur)
Beállók: Lorena Ostase (CSM Slatina), Raluca Bacaoanu (Gloria Bistrita)

Legfrissebb hírek

Női kézilabda Eb: mindháromszor a magyar válogatott játszik később a nagyváradi csoportban

Kézilabda
2026.04.22. 11:19

Románia: Gheorghe Hagi 25 év után tér vissza a válogatott élére

Minden más foci
2026.04.20. 13:59

Montenegró, Szlovénia és Izland lesz a magyar női kézilabda-válogatott ellenfele az Eb-n

Kézilabda
2026.04.16. 18:40

A ráadásban bukta el a győzelmet a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.04.15. 18:38

Véget ért a női kézilabda Eb selejtezősorozata, teljes a mezőny

Kézilabda
2026.04.12. 20:56

Női kézilabda: Szlovénia is kijutott az Európa-bajnokságra

Kézilabda
2026.04.08. 22:02

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
2026.04.07. 23:08

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
2026.04.07. 20:02
Ezek is érdekelhetik