MTI/H. Á. 2020.12.09 12:55 Frissítve: 2020.12.09 13:21

Női kézi Eb: egy vicc a középdöntő menetrendje a német kapitány szerint

Henk Groener, a német női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya sportszerűtlennek találja a középdöntős menetrendet a Dániában zajló Európa-bajnokságon, amelyen legközelebb, szombaton a magyarokkal találkoznak.

 

„Tudták, csak nem sejtették,” hogy mi lesz a házigazdák előnye (Fotó: Kolektiff images)

„Ez egy vicc! Meglátásom szerint ez nem korrekt menetrend. A német válogatott a középdöntőben szombaton kezd a magyarok ellen, majd egy pihenőnap után hétfőn és kedden is játszik, előbb a világbajnok hollandokkal, majd a horvátokkal” – nyilatkozta szerdán a holland tréner. Hozzátette: ha a menetrendet összehasonlítják más együttes programjával, akkor arra a következtetésre jut, hogy ez nem sportszerű.

„Négy nap alatt három meccset kell játszanunk, míg a norvégok, akik pár nappal az Eb előtt mondták le a társrendezést, a középdöntőben csütörtökön, szombaton és kedden játszanak, így lényegesen több pihenőjük van a mérkőzéseik között” – hangsúlyozta a 60 éves szakvezető. Kiemelte: azzal előzetesen mindenki tisztában lehetett, hogy a norvég együttes házigazdaként „bizonyos előnyöket élvez” majd, csak az nem volt világos számára, hogy mindez mit jelent a riválisok vonatkozásában.

A kontinensbajnokságon a koldingi 2. csoportban a német válogatott két ponttal a negyedik, míg a magyar válogatott pont nélkül az ötödik helyen kezdi meg szereplését a középdöntőben, amelyben ugyancsak szombaton, hétfőn és kedden lép pályára. A két középdöntős csoport első két-két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak.

INNEN FOLYTATJÁK A CSAPATOK A KÖZÉPDÖNTŐBEN

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
   1. Oroszország2261–48+134 
   2. Franciaország2247–43+44 
   3. Dánia21148–42+62 
   4. Svédország21149–53–41 
   5. Spanyolország21145–54–91 
   6. Montenegró2242–52–100 
AZ 1. CSOPORT (HERNING) PROGRAMJA
12. 10.18.15
Montenegró–Oroszország 
12. 10.20.30
Franciaország–Spanyolország 
12. 11.18.15Franciaország–Oroszország 
12. 11.20.30Dánia–Svédország 
12. 13.18.15
Montenegró–Svédország 
12. 13.20.30
Dánia–Spanyolország 
12. 15.16.00
Montenegró–Spanyolország 
12. 15.18.15
Franciaország–Svédország 
12. 15.20.30
Dánia–Oroszország 
A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
   1. Norvégia2270–43+274 
   2. Horvátország2251–47+44 
   3. Hollandia21153–51+22 
   4. Németország21145–61–162 
   5. MAGYARORSZÁG2246–52–60 
   6. Románia2239–50–110 
A 2. CSOPORT (KOLDING) PROGRAMJA
12. 10.18.15Horvátország–Románia 
12. 10.20.30
Hollandia–Norvégia 
12. 1216.00MAGYARORSZÁG–Németország 
12. 1218.15
Horvátország–Norvégia 
12. 14.18.15Hollandia–Németország 
12. 14.20.30
MAGYARORSZÁG–Románia 
12. 15.16.00
Hollandia–Románia 
12. 15.18.15
Horvátország–Németország 
12. 15. 20.30MAGYARORSZÁG–Norvégia 

 

2023.10.01 10:32:38

Kézilabda nemzetisport.hu

Történelmi vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC otthonában a montenegrói csapat, remekeltek a zöld-fehérek.

2023.09.30 15:31:37

Kézilabda nemzetisport.hu

Sokáig vezetett a Fradi a Rapid ellen, a hajrában aztán Böde-Bíró bravúrjai kellettek az egy ponthoz – mi lesz Albertsennel?

2023.09.30 15:51:08

Kézilabda nemzetisport.hu

A mérkőzés elején és a hajrában is sokkal jobb volt a dán Odense, háromgólos siker lett a jutalma.

2023.09.28 14:38:54

Kézilabda nemzetisport.hu

A sok hibával játszó bakonyiak idénybeli első vereségüket szenvedték el a sorozatban.

2023.09.27 16:45:09

Kézilabda nemzetisport.hu

A Tisza-partiak remek teljesítménnyel állították meg az eddig hibátlan Aalborgot.