Női kézi BL: megvan, mikor játszik a Győr az elődöntőben

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.14. 16:35
null
Görbicz Anitáéké az első elődöntő a budapesti final fourban (Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a hivatalos oldalán bejelentette, hogy a női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében a Győri Audi ETO–Brest összecsapással kezdődik a program.

 

A címvédő győriek május 29-én szombaton 15.15 órakor csapnak össze a francia együttessel, így valamivel többet pihenhetnek majd, mint a vasárnapi ellenfelük, hiszen a másik párharcra 18 órakor kerül sor: a Vipers Kristiansand és a CSZKA Moszkva küzd meg egymással a döntőbe jutásért.

Másnap a bronzmérkőzés 15.15-kor, a finálé 18.00-kor kezdődik.

A Győr és a Brest a Bajnokok Ligája mostani kiírásában azonos csoportban szerepelt, s mind a kétszer döntetlenre végzett egymással. A két csapat eddig összesen hatszor játszott egymással a BL-ben, a mérleg három győri siker mellett három döntetlen.

Az ETO 13. alkalommal jutott a legjobb négy közé a BL-ben, 2007 óta ez csak egyszer, 2015-ben nem sikerült neki. A fináléba nyolcszor került be, amit ötször nyert meg. A győriek rekordot jelentő, 55 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhetnek a BL-ben. Ebben az időszakban 48 győzelem és hét döntetlen a mérlegük.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NÉGYES DÖNTŐ PROGRAMJA (BUDAPEST, PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA)
ELŐDÖNTŐ
(május 29., szombat)
15.15: GYŐRI AUDI ETO KC
–Brest Bretagne Handball (francia)
18.00: Vipers Kristiansand (norvég)–CSZKA Moszkva (orosz)

HELYOSZTÓK (május 30., vasárnap)
15.15:
bronzmérkőzés
18.00: döntő


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik