Győri attitűd – Bobory Balázs jegyzete

Vágólapra másolva!
2022.05.07. 23:54

Stine Oftedal két nappal a szombati, Brest elleni összecsapás előtt tökéletesen mintázta, miért is az ETO a legrettegettebb női kézilabdacsapat Európában, ezzel együtt az egész világon.

A norvég klasszis fülig érő szájjal csicsergett az edzés előtt minden útjába akadó újságíróval, mosolya, hanghordozása, gesztusai olyan önbizalmat árasztottak, amely után nem maradt kétség az emberben, vajon tart-e a mumusává váló francia együttestől a győri alakulat.

Pedig a Rába-partiaknak azért lehetett volna miért aggódniuk, ha csak az elmúlt hetek történéseit vizsgáljuk. A klubvezetőségben lezajló viharos és gyökeres változások nyilván adtak beszédtémát a játékosoknak az öltözőben is, aztán jött a Ferencváros elleni budapesti, öt góllal elbukott rangadó, amely kétségessé tette a magyar bajnoki cím megszerzését. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén pedig szokás szerint – nem túl acélos teljesítménnyel – döntetlenre végzett a Bresttel az ETO, és félő volt, hogy sokaknak bevillan az egy évvel ezelőtti BL-elődöntő, amelyből a francia csapat került ki győztesen.

Mindezek ellenére Oftedal és társai a lehető legnagyobb magabiztossággal mentek ki az Audi Aréna szent borítására, és a földbe gyalulták a riválist. Ugyanúgy nem tűrtek ellentmondást, mint a csoportkör során, amikor egymás után kullogtak haza az ellenfelek a kiütéseket követően, a győriek robogtak, száguldottak, villámgyors és ötletes kézilabdát mutattak be, amire nincs ellenszer. Most ide sikerült visszatalálnia Ambros Martín együttesének, s ez persze nem véletlen. A győri keret olyan klasszisokból áll, akik sohasem elégednek meg a középszerűséggel, évek óta csak a győzelemre összpontosítanak, bírják a nyomást, és már ösztönösen tudják, hogyan éljék túl a gyenge periódusokat. Ráadásul úgy is minden posztra van legalább két kiválóság, hogy Jelena Deszpotovics babát vár, ahogy Kari Brattset is, de a keret mély, úgy lett összerakva, hogy a legváratlanabb helyzetek se okozzanak megoldhatatlan problémát – és ez még a hetekkel ezelőtt távozó ügyvezető, Bartha Csaba érdeme (is).

Jó szokás szerint tehát ezúttal sem rendeznek női kézilabda Bajnokok Ligája final fourt magyar csapat, történetesen a Győri Audi ETO KC nélkül, és a zöld-fehérek most új helyszínen, az MVM Dome-ban szerezhetik vissza a trónt a másik nagy esélyes norvég Vipers Kristiansandtól. Ezzel az attitűddel nem kell semmitől sem félni, a többiek úgyis eléggé tartanak az ETO-tól.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik