Gyász: Simi utolsó útja – eltemették Simon Józsefet

2019.08.23. 20:09
A hatvannégy éves korában autóbalesetben elhunyt kollégánkat, Simon Józsefet jelenlegi és korábbi válogatott sportolók, sportvezetők, egykori és mostani munkatársak és barátok kísérték utolsó útjára a Biai katolikus temetőben.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Dömötör Csaba)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Dömötör Csaba)

 

Ha már a sors úgy alakította, hogy muszáj menni, így menjen az ember – szeretetben, barátok kíséretében. Elhunyt kollégánkat, Simon Józsefet pénteken kísértük utolsó útjára, s bár nem szeretett a középpontban lenni, talán örült volna, ha látja, milyen sokan eljöttek, hogy végső búcsút vegyenek tőle, mennyien gondolnak rá szeretettel.

A katolikus szertartáson a kollégák, a Nemzeti Sport nevében Szöllősi György főszerkesztő búcsúzott megható mondatokkal: „Te, Simi, valóban megtestesítetted a népsportos, »nemzetisportos« attitűdöt, stílust, ritmust, tudást. Európa nagy kézilabdacsarnokaiban az oly jellegzetes papucsodban valóban úgy mozogtál, olyan otthonosan, mint odahaza a nappaliban. De szmokingban jöttél idén tavasszal a Magyar Sportújságírók Szövetsége jubileumi gálavacsorájára, és megmagyaráztad, hogy ez a megfelelő dress code. Legszörnyűbb rémálmainkban sem gondoltuk, hogy ez ennyire sürgős, de így most hálás vagyok a Jóistennek, hogy kevéssel a halálod előtt kitüntetett a Magyar Kézilabda-szövetség és a MSÚSZ jelöltjeként újra vezető tisztségviselőnek választott a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség kézilabda-bizottsága. Hiszen, és a mi szakmánkban ez a legnagyobb elismerés, a kézilabdázók családjának éppen úgy szeretett, tisztelt tagja voltál, mint a sportújságírókénak. Ideértve a teljes kézilabdavilágot és a szakírók nemzetközi közösségét, köszönhetően az AIPS-nél végzett több évtizedes munkádnak, állandó jelenlétednek a világversenyeken és mindenekelőtt nyitott, derűs, hogy azt ne mondjam – ezért de haragudnál! –, kedves egyéniségednek. Mert cinikus, olykor már vulgáris, de mindig tudatosan megkomponált mondataid mögött nem lehetett nem érezni a kollegialitást, az empátiát, a szeretetet.”

A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség képviseletében Simon József régi barátja és kollégája, Günter Pfeistlinger, az AIPS kézilabda-bizottságának korábbi elnöke búcsúzott – ő a szervezet elnöke, Gianni Merlo nevében is részvétét nyilvánította, aki sajnálta, hogy nem tudott eljönni a temetésre. Beszédében kiemelte, a kézilabdacsalád fontos tagját veszítette el, aki sportújságíróként cikkeiben mindig pontos, precíz és lényegre törő volt, s nem csupán ő ismert mindenkit a sportágában, hanem őt is mindenki ismerte. Elmondta, nagyon nehéz szívvel gondol bele, hogy a 2020-as januári Európa-bajnokságon Simon József már nem lesz ott, ugyanakkor ígérte, az emlékét őrizni fogják a sportágban és az AIPS-ben is.

Szöllősi György a Nemzeti Sport szemszögéből mondta el ugyanezt: „A mi feladatunk mostantól ápolni emlékedet, életben tartani, mesélni a történeteidet a szerkesztőségében, a sportújságíró-családban, abban a hitben és reményben, hogy viszontlátjuk egymást. Hiszen te mondtad mindennap: Bis Morgen! Úgy legyen: ámen.”

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.11.07. 21:06

Kézilabda: két góllal verte a horvátokat az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.11.07. 17:22

A hónap utánpótlásedzője: október jelöltjei

Utánpótlássport
2026.11.07. 09:01

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2026.11.06. 20:20

„Nem akartam az életemet Magyarország nélkül leélni” – nekrológ Gellér Sándorról

Kosárlabda
2026.11.06. 18:31

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
2026.11.06. 14:21

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
2026.11.06. 12:08

Kézilabda: kikapott az ifjúsági fiúválogatott a svájciaktól

Utánpótlássport
2026.11.05. 20:02