Férfi kézilabda: új csarnokot avattak Szigetszentmiklóson – videó

D. Á.D. Á.
2021.06.04. 09:24
A férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjában szereplő Szigetszentmiklós csapatánál új kézilabdacsarnokot avattak csütörtökön.

„A végeredmény, azt gondolom, önmagáért beszél. Anyagi nehézséggel küzdöttünk, de közös sikerként könyvelhetjük el, hogy megépült a csarnok” – mondta Kovács István.

A Szigetszentmiklósi KSK elnöke reméli, hogy a fiatalok érdeklődését is még inkább felkelti majd az új kézilabdacsarnok, amely a férficsapat tulajdona elsősorban.

Kovács István azt sem zárja ki, hogy hosszú távon az NB I-et is megcélozzák Szigetszentmiklóson, a csapat jelenleg az NB I/B-ben szerepel.

Az avatási ünnepségen ott volt Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, valamint a volt világklasszis, Nagy László, aki ma a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke.

Pitz András, az MKSZ operatív igazgató-helyettese is úgy gondolja, hogy a beruházás sikeres volt. Szerinte most a szakembereken, pedagógusokon van a hangsúly, akik igénybe veszik az új létesítményt, hiszen elsősorban ők foglalkoznak majd a fiatal kézilabdázókkal.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
2026.04.09. 17:55

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.06. 13:35

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
2026.04.06. 08:57

Schmidt Gábor: A „gyémántcsiszolók” és a „gyémántbányászok” munkáját is segítjük

Egyéb egyéni
2026.04.02. 20:42

Kézilabda: a Veszprém és a Debrecen is továbbjutott az ifi BL-ben

Utánpótlássport
2026.04.02. 20:32

Kézilabda: az FTC is ott lesz a leány ifi BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2026.04.01. 20:41

A Cegléd 101 pontot szórva győzte le simán idegenben a Győrt a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.01. 20:26

Kézilabda: mintha kicserélték volna a NEKA női NB I-es csapatát

Utánpótlássport
2026.04.01. 09:07
Ezek is érdekelhetik