Férfi kézi: fenyegető levelet kapott a német szövetségi kapitány

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.17. 14:17
null
Alfred Gíslasont megfenyegették (Fotó: AFP)
Alfred Gíslason, a német férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitány a közösségi oldalán számolt be arról, hogy fenyegető levelet kapott, amelyben a lemondását követelik.

A 61 esztendős izlandi szakember az Instagram-oldalára feltöltött két fényképet a névtelen feladótól kapott levélről.

„Mindannyian németek vagyunk, szeretnénk német edzőt a kézilabda-válogatott élére. Ha nem mond le, meglátogatjuk az otthonában”
– áll a levélben.

Gíslason a másik fotón a borítékot is megmutatta, hátha valaki felismeri – ahogy ő fogalmazott – a rajongója kézírását.

„Összesen majdnem harminc évet töltöttem Németországban, és ez az első alkalom, hogy ebben a nagyszerű országban megfenyegettek” – kommentálta a tréner.

Az eset kapcsán a német szövetség, az EHF és Gíslason legutóbbi klubja, a THW Kiel is kiállt az edző mellett.

Gíslason 2008 és 2019 között a Kiel vezetőedzője volt, többek között két Bajnokok Ligáját nyert a német együttessel. Korábban a Magdeburggal 2002-ben szintén aranyérmes lett a legrangosabb európai kupasorozatban. A német válogatott irányítását tavaly nyáron vette át. A nemzeti együttes nemrég kiharcolta az olimpiai szereplés jogát.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik