Férfi kézi Eb: Nenadics felépült, és bekerült a szerbek keretébe

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.01.17. 12:54
null
Petar Nenadiccsal erősödik a szerbek kerete (Fotó: AFP)
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Telekom Veszprém klasszisa, Petar Nenadics sérülés miatt kimaradt a szerb kézilabda-válogatott Európa-bajnoki keretéből. Úgy volt, a teljes tornát ki kell hagynia, de felépült, s a franciák ellen már ott is lehet a csoportkör harmadik fordulójában. 

A Veszprém december elején közölte, hogy Nenadics combsérülése miatt már nem lép pályára 2021-ben, felépülése pedig hat hetet vehet igénybe. A klasszis irányító-átlövő ennek ellenére ott volt a szerbek első, bő keretében, majd egy január 3-án kiadott közleményből kiderült, nem vehet részt a kontinenstornán.

Az ügyben azonban változás történt, hiszen az EHF hivatalos oldala hétfő délelőtt számolt be róla, hogy Petar Nenadics bekerült a szerbek keretébe – a szintén rutinos Petar Djordics helyére.

A Veszprém irányító-átlövője már a csoportkör harmadik fordulójában, Franciaország ellen is pályára léphet.


C-CSOPORT (SZEGED)
1. 13.18.00Szerbia–Ukrajna
31–23
1. 13.20.30Horvátország–Franciaország
22–27
1. 15.18.00Franciaország–Ukrajna
36–23
1. 15.20.30Horvátország–Szerbia23–20
1. 17.18.00Ukrajna–Horvátország
1. 17.20.30Franciaország–Szerbia
A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 2 63–45 +18 4
2. Horvátország 2 1 1 45–47 –2 2
3. Szerbia 2 1 1 51–46 +5 2
4. Ukrajna 2 2 46–67 –21 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik