S. B.
2023.03.30 21:17 Frissítve: 2023.03.31 00:04

Férfi kézi BL: Hiába voltunk felkészültek, szét tudtak szedni – Bodó

Mint ismert, a Telekom Veszprém 38–33-ra legyőzte az OTP Bank-Pick Szegedet a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának visszavágóján, így simán, kettős győzelemmel továbbjutott a legjobb nyolc közé. A mérkőzés után a Veszprémből Ligetvári Patrik, a Szegedből Bodó Richárd értékelte a találkozót a Sport Tv-n.

Bodó szerint nagy hullámvölgyben van a csapata (Fotó: Török Attila)

 

Először Ligetvári Patrikot szólaltatták meg, aki elmondta, milyen érzés volt, hogy más pozícióban is kipróbálták, valamint beszélt a következő párharcról is.

„Örülök, hogy tudtam segíteni a csapatnak jobbátlövőből is, de a legjobban annak örülök, hogy meg tudtuk nyerni mindkét mérkőzést, és ott vagyunk a negyeddöntőben. Úgy látom, nagyon jó úton jár a csapat. Ha azt tudjuk játszani, amire készültünk egész éveben, akkor nagy esélyünk van a Kielce ellen nyerni. Tudjuk, hogy nagyon erősek, de meg tudjuk csinálni” – nyilatkozta optimista hangnemben a veszprémiek balátlövője.

Bodó Richárd önkritikusan inkább a negatívumokról beszélt, azonban reméli, legközelebb legyőzik a  Veszprémet.

„Az otthoni meccsünk a szezon legcsúnyább mérkőzése volt, nagyon nagy hullámvölgyben vagyunk. Néha tudunk életjelet adni, viszont utána ismét beleszaladunk egy sokgólos vereségbe. Ugyan az előző találkozóhoz képest előreléptünk, de ez egy ilyen Veszprém ellen közel sem elég” – értékelte a BL-párharc mérkőzéseit a Szeged játékosa.

„Hiába voltunk felkészültek, szét tudtak szedni. A Veszprém tudta, hogy a beállóinkra akarunk játszani, jól ismernek minket. Mindenesetre remélem, hogy a következő mérkőzésen még közelebb tudunk kerülni hozzájuk, vagy akár meg is verjük őket” – zárta mondandóját Bodó.

BÁNHIDI: EGYÜTT KELL MARADNUNK, NEM ESHET SZÉT AZ ÖLTÖZŐ

LIGETVÁRI: NEM AKARTAM MIKLERRE RÁUGORNI, KELL MÉG A VÁLOGATOTTBA

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHATNAK BŐVEBBEN!

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
RÁJÁTSZÁS A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
TELEKOM VESZPRÉM–OTP BANK-PICK SZEGED 38–33 (17–16)
Veszprém, Veszprém Aréna, 5210 néző. Vezette: C. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
TELEKOM VESZPRÉM:
CUPARA – GASPER MARGUC 7 (4), Remili 1, EL-DERA 4, Pesmalbek 2, LAUGE 9, STRLEK 5. Csere: CORRALES (kapus), Ligetvári 2, A. Nilsson 2, Sipos 1, Ilic Z. 3, Elísson, Vajlupau 2, Lukács P. Edző: Momir Ilics
SZEGED:
MIKLER – B. RADIVOJEVICS 6 (1), GARCIANDÍA 10, Gaber, Bánhidi 3, Bodó 3, Martins 4. Csere: Alilovic (kapus), Frimmel 1, Rosta M. 1, Szita 2, Bombac, Mackovsek, Blonz 1, Tönnesen 2. Edző: Juan Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–2. 12. p.: 9–6. 15. p.: 12–8. 19. p.: 13–12. 25. p.: 15–14. 32. p.: 17–17. 37. p.: 18–20. 39. p.: 22–20. 47. p.: 29–23. 50. p.: 33–27. 58. p.: 37–32
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 1/1
Továbbjutott: a Telekom Veszprém, kettős győzelemmel, 74–56-os összesítéssel

MESTERMÉRLEG
Momir Ilics:
– Két kitűnő meccs áll mögöttünk. Remekül játszottunk ezúttal is. A második félidő elején a Szeged átvette a vezetést, két góllal ellépett, de jól reagáltunk, és fordítani tudtunk. Még sok feladatunk van, ezekre készülünk.
Juan Carlos Pastor: – Bizonyítani akartunk az első mérkőzést követően, sikerült is fejlődnünk, de a Veszprém megérdemelten nyert. Sok labdát veszítettünk el, és könnyű gólokat kaptunk. Igyekeztünk néhány új dolgot gyakorolni, ezeket szeretnénk a jövőben is alkalmazni.

2023.06.10 17:21:25

Kézilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A 2012-ben elbukott KEK-fináléban már testközelből is megtapasztalhatta, milyen a legendás Fradi-szív.

2023.06.10 17:24:06

Kézilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Nem vitatható, hogy mindketten maradandót alkottak, múlhatatlan érdemeket szereztek, kézilabdázásunk két, roppant erős bástyáját korábban soha nem látott magasságba építették, a maguk képére formálták; ők ellenben szinte érintetlenek maradtak a magyar kézilabda egésze iránt.

2023.06.08 22:38:56

Kézilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Mindkét gárda bizonyította, hogy tud jobban játszani a másiknál

2023.06.05 18:18:30

Kézilabda nemzetisport.hu

A bajnoki döntő második felvonását is a házigazda nyerte, jöhet az igazi finálé – Szegeden.

2023.06.04 23:24:10

Kézilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Rengeteg gátlás, kishitűség, félelem levetkőzésére alkalmas lehetett ennek az évadnak a második fele Márton Grétáék számára.