Férfi kézi BL: hat veszprémit és négy szegedit jelöltek az álomcsapatba

Vágólapra másolva!
2020.05.25. 18:38
null
Bánhidi Bence és Mikler Roland is ott van a legjobbak között (Fotó: Szabó Miklós)
Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakított 2019–2020-as idény négyes döntőjét csak idén decemberben rendezik meg, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a hivatalos honlapján közzétette a férfi Bajnokok Ligája álomcsapatának bő keretét, amelyből kikerül majd a végső együttes. A nyilvános szavazás május 26-án, kedden veszi kezdetét.

 

Akárcsak a nőknél, a férfiaknál is a szokásos módon tíz kategóriában (a hét poszt, a legjobb védő, legjobb fiatal – 1997-ben vagy az után született – játékos és a legjobb edző) öt-öt jelöltre lehet voksolni.

Az 50 jelölt 18 különböző csapatból érkezik. Minden kategóriában egy jelöltet a sorozatban szereplő edzők neveztek meg, a többi négy pedig az EHF szakértőinek és az újságíróknak a voksaiból jött össze.

A „bő keretbe” a legtöbb játékost (egyaránt hatot) a Kiel és a Veszprém (Sterbik Árpád, Dragan Gajic, Petar Nenadics, Rasmus Lauge, Manuel Strlek, Blaz Blagotinsek) adja, míg Szegedet négy kézilabdázó (Mikler Roland, Bogdan Radivojevics, Jorge Maqueda, Bánhidi Bence) képviseli.

A magyar csapatok edzői közül David Davist (Veszprém) jelölték a top ötbe, Juan Carlos Pastor (Szeged) azonban nincs ott a legjobbak között. Az öt legjobb fiatal között helyet kapott Szita Zoltán, a lengyel Wisla Plock magyar válogatott balátlövője is.

Az előző idény álomcsapatából mindössze Mikkel Hansen (PSG) és Tyimur Gyibirov (Vardar) került be ezúttal is a legjobbak közé, továbbá az előző szezon a legjobb védőjének választott Blaz Blagotinsek (Veszprém) is megvédheti a címét.

A szavazás május 26-án indul, és IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

FÉRFI KÉZILABDA BL, 2019–2020
AZ ÁLOMCSAPAT POSZTONKÉNTI JELÖLTJEI

KAPUSOK
Andreas Wolff (Kielce)
Sterbik Árpád (Telekom Veszprém)
Gonzalo Pérez de Vargas (Barca)
Niklas Landin (THW Kiel) – az edzők jelöltje
Mikler Roland (Mol-Pick Szeged)

JOBBSZÉLSŐK
Niclas Ekberg (THW Kiel)
Valentin Ghionea (Sporting CP)
Bogdan Radivojevics (Mol-Pick Szeged)
Dragan Gajic (Telekom Veszprém)
Blaz Janc (Kielce) – az edzők jelöltje

JOBBÁTLÖVŐK
Alex Dujshebaev (Kielce) – az edzők jelöltje
Valentin Porte (Montpellier)
Amine Bannur (Dinamo Bucuresti)
Jorge Maqueda (Mol-Pick Szeged)
Nedim Remili (Paris Saint-Germain)

IRÁNYÍTÓK
Barisz Puhovszkij (Motor Zaporizzsja)
Petar Nenadics (Telekom Veszprém)
Luka Cindric (Barca) – az edzők jelöltje
Mikkel Hansen (Paris Saint-Germain)
Domagoj Duvnjak (THW Kiel)

BEÁLLÓK
Bánhidi Bence (Mol-Pick Szeged) – az edzők jelöltje
Hendrik Pekeler (THW Kiel)
Arcem Karalek (Kielce)
Johannes Golla (Flensburg)
Kamil Syprzak (Paris Saint-Germain)

BALÁTLÖVŐK
Vladiszlav Osztrusko (Eurofarm Rabotnik)
Sander Sagosen (Paris Saint-Germain) – az edzők jelöltje
Ante Kaduz (Dinamo Bucuresti)
Lukas Nilsson (THW Kiel)
Rasmus Lauge (Telekom Veszprém)

BALSZÉLSŐK
Hugo Descat (Montpellier) – az edzők jelöltje
Tyimur Gyibirov (HC Vardar)
Sebastian Barthold (Aalborg)
Diogo Branquinho (Porto)
Manuel Strlek (Telekom Veszprém)

A LEGJOBB VÉDŐK
Patrick Wiencek (THW Kiel)
Blaz Blagotinsek (Telekom Veszprém)
Henrik Möllgaard (Aalborg)
Viran Morros (Paris Saint-Germain)
Thiagus Petrus (Barca) – az edzők jelöltje

A LEGJOBB FIATALOK
Alexander Blonz (Elverum)
Josip Sarac (Celje)
Aleix Gómez (Barca)
Szita Zoltán (Wisla Plock)
André Gomes (Porto) – az edzők jelöltje

A LEGJOBB EDZŐK
Xavi Pascual (Barca) – az edzők jelöltje
Raúl González (Paris Saint-Germain)
Filip Jícha (THW Kiel)
David Davis (Telekom Veszprém)
Magnus Andersson (Porto)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik