Férfi kézi BL: „Ha hiszünk benne, akkor meg tudjuk csinálni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.30. 13:44
null
Bánhidi Bence abban bízik, hogy lesz esélyük (Fotó: MTI/EPA/Srdjan Suki)
Nehéz helyzetből várja a vasárnapi visszavágót a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, amely 29–22-es vereséget szenvedett a Kiel otthonában a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutásért rendezett mérkőzésen.

 

 

Az Európai Kézilabda-szövetség hivatalos honlapja a csapat fiatal beállóját, a kulcsembernek számító Bánhidi Bencét szólaltatta meg, aki abban bízik, ilyen hátrány ellenére is képes lesz a bravúrra csapata.

„Sokat köszönhetek a csapattársaimnak, és annak a játékrendszernek, amelyben kézilabdázunk, hiszen a beállóknak fontos szerep jut benne. Nagyon keményen dolgozom az edzéseken, és ebből sokat profitálok a mérkőzéseken” – mondta Bánhidi, aki első BL-szezonjában 46 gólig jutott, és 2017–2018-ban ugyancsak ennyinél tart.

„Fiatal vagyok, sokat játszom, bízom az edzőben – ezek nagyon fontosak számomra. Szeretem ezt a várost és a hangulatot. Úgy érzem, hogy az irányító Stas Skubéval való kapcsolatom ebben a szezonban már jobb, mint tavaly volt. De a javulásra mindig szükség van.”

Bánhidi szerint amint olyan sok technikai hibát vétenek, mint a kieli mérkőzésen, az erősebb ellenfelek azonnal kihasználják. „Tíz percen belül öt-hat gólosra nőtt a németek előnye. Amit meg kell tanulnunk, az okosabb és türelmesebb játék, és hogy a mérkőzés végéig koncentrálni kell.”

Bánhidi 46 gólnál tart a BL-ben  (Fotó: MTI/EPA/Srdjan Suki)
Bánhidi 46 gólnál tart a BL-ben (Fotó: MTI/EPA/Srdjan Suki)

 

A Szeged még sohasem dolgozott le ekkora hátrányt a Bajnokok Ligája egyenes kieséses rendszerében, Bánhidi bízik benne, hogy lesz esélyük.

„A mai kézilabdában minden lehetséges. Ha hiszünk benne, akkor meg tudjuk csinálni. A szurkolóink mindig sokat segítenek nekünk. Amikor bajban vagyunk, nagy lökést adnak, és egy ilyen nagy lökéssel a végső határainkig is eljuthatunk” – mondta.

A Kiel sohasem esett még ki a BL ezen szakaszában, és azt a szegediek is tudják, hogy csak akkor nyerhetnek, ha túl tudnak járni a világklasszis kapus, Niklas Landin eszén. „Nem könnyű játszani egy nyílt, három-kettő-egyes védelem ellen, ehhez több türelemre és koncentrációra van szükség. Az első meccsen sokáig működött a játékunk, számos helyzetet alakítottunk ki, csak Landin nagyszerűen védett” – tette hozzá.

EMLÉKEZTETŐÜL

Férfi Bajnokok Ligája
Nyolcaddöntő, első mérkőzés
THW Kiel (német)–Mol-Pick Szeged 29–22 (14–14)
Kiel, 9000 néző. Vezette: Nikolics, Sztojkovics (szerbek)
KIEL:
LANDIN – Ekberg 4 (2), Weinhold, Firnhaber, Wiencek 4, Bilyk, R. Santos. Csere:Wolff (kapus), VUJIN 8, ZARABEC 5, Duvnjak 1, Frend Öfors 2, Dissinger 4, Rahmel 1. Edző: Alfred Gíslason
SZEGED: Sierra – Sostaric 1, Srsen 1, Skube 2, BÁNHIDI 5, Bodó 3, Källman 3. Csere: Sego 1 (kapus),Goncalves 1, Sigurmannsson 3 (3), Rodríguez 2, Blazevic, Zsitnyikov, Balogh, Gorbok, Zubai. Edző: Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–3. 14. p.: 5–4. 17. p.: 8–7. 20. p.: 10–8. 25. p.: 11–12. 36. p.: 19–16. 41. p.: 19–19. 50. p.: 20–19. 58. p.: 29–21
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek:3/2, ill. 3/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik