Férfi kézi BL: a Kiel várhatja előnyből a PSG elleni visszavágót

Vágólapra másolva!
2021.05.12. 23:40
null
A Kiel a végén közel volt a négygólos előnyhöz (Fotó: Imago)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének slágerpárharcában a THW Kiel kétgólos előnyből várhatja a PSG elleni visszavágót, míg a másik szerdai mérkőzésen a Barca néggyel nyert a Meskov Breszt otthonában.

 

A PSG kezdte jobban a Sander Sagosent betegség miatt nélkülözőKiel elleni negyeddöntőjét, a párizsi sztárcsapat néggyel vezetett húsz percet követően, azonban a német együttes a szünetig hét gólt szóró norvég átlövő, Harald Reinkind vezérletével visszajött egyre a félidőre.

A házigazda játszott aztán jobban a második félidőben, Reinkind mellé Domagoj Dunvnjak is felnőtt, így a Kiel a legvégén a közte négyért támadhatott, Vincent Gerard azonban fontos pillanatban védett, az ellenakcióból pedig Kamil Syprzak beállította a 31–29-es végeredményt. A THW a találkozó során elveszítette a jobb lábában szárkapocscsonttörést szenvedő Patrick Wienceket, a kőkemény beálló hosszabb kiesése érzékenyen érintené a németeket.

A története első BL-negyeddöntőjét vívó Meskov Breszt még az 54. percben is döntetlenre állt a Raúl Entrerríost, Blaz Jancot és Aitor Arinót nélkülöző Barcával, a párharcban favoritnak számító katalán csapat azonban megrázta magát a hajrában, és négygólos előnyt harcolt ki (33–29). A fehéroroszok jobbszélsője, Mikita Vailupau 11-szer talált be, azonban ez sem volt elég, a Barca elkönyvelte a 31. sikerét az elmúlt 32 BL-találkozójából.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Meskov Breszt (fehérorosz)–Barca (spanyol) 29–33 (16–17)
Ld: Vailupau 11, ill. Mem 9
THW Kiel (német)–PSG (francia) 31–29 (14–15)
Ld: Reinkind 10, ill. Nahi 8

A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
18.45:
Aalborg (dán)–Flensburg (német) (Tv: Sport1)
20.45: HBC Nantes (francia)–Telekom Veszprém (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik