Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.03.27. 08:10
Bodó Richárd és a többi szegedi játékos is elszántan várja a PSG elleni csatát (Fotó: Dömötör Csaba)
Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata csütörtök este a francia PSG-t fogadja a Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén.

Most jön az izgalmas része a férfi kézi-BL 2024–2025-ös idényének – ez bizonyos szempontból így van, mert a valóban maratoni hosszúságú, hat hónapon át tartó csoportkör után végre kezdetét veszi az egyenes kieséses szakasz. Ám ha azt vesszük, hogy mekkora csata ment a Szeged csoportjában a hat továbbjutó helyért, kijelenthetjük, hogy még sohasem volt ilyen kiegyensúlyozott a mezőny.

Michael Apelgren, a Szeged vezetőedzője:

„Ez mindig izgalmas rész, itt már hatalmas a tét, mindannyian nagyon várjuk a PSG elleni párharcot. Ellenfelünk, a Paris Saint-Germain nagyszerű csapat kiváló játékosokkal, erős kerettel. Hatalmas elszántsággal készülünk, ígérem, hogy mindent beleadunk a mérkőzésen, mert csakis küzdve, mászva, hajtva lehet esélyünk a győzelem megszerzésére.”

A magyar csapat jól kezdte az idényt, már a tavalyi tíz fordulóban hat győzelmet gyűjtött be. Aztán következett a világbajnoksággal járó két hónapos szünet, amelyet kisebb hullámvölgy követett. A „maradék” négy mérkőzésén csupán egyszer sikerült pontot szereznie, igaz, éppen a címvédő Barca ellen hazai pályán (29–29). A fordulatos „alapszakaszban” végül az 5. helyen végezve lett meg a továbbjutás.

„Vegyesek az érzéseim, az elején nekem is olyan volt, mintha új csapatba érkeztem volna – utalt Bodó Richárd, a Szeged balátlövője arra, hogy az idényben Michael Apelgren személyében új vezetőedző irányítja az együttest. –  Mégis jöttek az eredmények, de aztán becsúszott egy-két váratlan vereség a BL-ben és a bajnokságban is. Ez az első évünk közösen az edzői stábbal, ráadásul az olimpia miatt nem tudtunk együtt alapozni. Kicsivel több felkészüléssel már az idény előtt kijöhettek volna a hibák, de ez már történelem.”

Bánhidi Bence, a Szeged beállója:

„A válogatott szünet után két meccset is játszottunk, és mindkettő kiválóan szolgálta a felkészülésünket a PSG elleni párharcra. Úgy vélem, hogy az ETO, majd a Csurgó ellen is voltak jó szakaszaink. Persze csütörtöki ellenfelünk nem a magyar bajnokságban szerepel, jobbnál jobb játékosok alkotják a keretét, de nem legyőzhetetlen. Az évadban már többször bizonyítottuk, ha rendben a védekezésünk, akkor jó kapusteljesítmény párosul hozzá, nyerünk. Ez lesz a döntő a csütörtöki meccsen is. Bízom benne, hogy a táborunk parádés hangulatot teremt, mert vele együtt sikerülhet nyernünk.”

A 32 éves válogatott kézilabdázó az RK Zagreb elleni hazai találkozót sajnálja, mert azon múlt a könnyebb ellenfél a rájátszáskörben. Ha februárban sikerül a horvátok ellen esélyesként pontot szerezni hazai pályán, most nem a PSG, hanem a Dinamo Bucuresti lenne az ellenfél, ráadásul a visszavágót a Pick Arénában vívhatta volna a csapat. Ugyanakkor büszke lehet a lengyel Kielce kétszeri legyőzésére és a Magdeburg, illetve a Nantes elleni sikerekre.

„Valamivel könnyebbnek érzem a mostani PSG elleni párharcot, mint amelyet tavaly a Veszprémmel vívtunk. A franciák erőssége, hogy jó védekezés után gyorsan futnak, nem könnyű ellenük játszani. De tényleg igaz, ez már valóban nem az a PSG, amelyik rendre a négyes döntőért játszott”  – bizakodott a februári apró sérülése óta egyre jobb formában lévő játékos.

A Raúl González vezette francia sztárcsapat szeret nagy iramot diktálni, 462 gólt szerzett, ami a Szeged nyolcasának összes együttesénél több, de a 456 kapott gól sem kevés. A Tisza-partiak gólmutatója 421–422 volt, szlovén-horvát jobbszélsőjük, Mario Sostaric 102 góljával vezeti a góllövőlistát. Ez páratlan bravúr olyan sorozatban, amelyben a dán Mathias Gidsel is játszik – ő egyébként a második a gólvágók között (86). A párizsiaktól a beállójuk a legeredményesebb, a lengyel Kamil Syprzak 84 gólnál jár.

Igazi csemegének ígérkezik Janus Smárason és Luc Steins párharca, a két irányítónak a kreativitása döntő jelentőségű lehet. Ugyanez igaz a kapusokra, Mikler Roland és Andreas Palicka két – minden túlzás nélkül – legendás kapus, de a cseréjük, Tobias Thulin és Jannick Green is képes meccseket eldönteni. Ahogyan a szegedi szurkolósereg is rendre „nyolcadik emberként” áll a csapat mögé, a Barca után a PSG-t is telt ház fogadhatja.

Kézilabda
2025.03.27. 12:31

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

4190 grammnyi „tiszta szeretet” érkezett a szegedi kézilabdaklasszis családjába.

 

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK
18.45: OTP Bank-Pick Szeged–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: Wisla Plock (lengyel)–Nantes (francia) (Tv: Sport1)

Szerdán játszották
Dinamo Bucuresti (román)–Magdeburg (német) 26–30 (11–16)
Dinamo Bucuresti: Rosta Miklós öt gólt szerzett
Kielce (lengyel)–Füchse Berlin (német) 27–33 (14–12)

 

Legfrissebb hírek

Kikapott otthon a PSG a BL-ért küzdő Nice-től

Francia labdarúgás
2025.04.25. 22:41

Győzött, és biztosan dobogós az FTC a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.04.25. 19:27

Imre Bence elégedett a Kielben kapott játékperceivel

Kézilabda
2025.04.25. 17:29

Sebastian Frimmel: Mindent meg fogunk tenni Barcelonában, valóra akarjuk váltani az álmunkat

Kézilabda
2025.04.24. 23:09

Nyolcgólos előnyt szerzett a Füchse Berlin az Aalborg ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.24. 22:15

Mi a közös a DAC-ban, a Győrben, a PSG-ben és a Barcelonában?

Minden más foci
2025.04.24. 12:58

Bánhidi Bence: A nem várt pofonok után megmutattuk, hogy számolni kell velünk

Kézilabda
2025.04.24. 09:16

Minne–Costa 7–8, de a Nantes legyőzte a Sportingot

Kézilabda
2025.04.23. 22:48
Ezek is érdekelhetik