Mocsai Tamás: A válogatott eredmények az igazi mérőeszközei egy sportágnak

B. D. K.B. D. K.
2024.10.09. 11:02
null
Fotó: Nemzeti Sportrádió
Szegő Tibor a Nemzeti Sportrádió stúdiójában Mocsai Tamással, a NEKA ügyvezetőjével beszélgetett többek között a magyar kézilabda helyzetéről.

„Először is nagyon örülök, hogy mindkét csapatunk kint volt az olimpián” – jegyezte meg Mocsai Tamás.

Hozzátette, hogy klubszinten rendkívül sikeres együtteseink vannak, amelyeket nemzetközileg elismert klasszisok alkotnak. A feladat pedig az, hogy a magyar játékosok is klasszisokká érjenek, akik a válogatottban is húzóemberek tudnának lenni.

„Ha őszinték vagyunk, a válogatott eredmények az igazi mérőeszköze egy sportágnak.”

Mocsai Tamás emlékeztetett arra, hogy ugyan nagyon sok idegenlégiós játszik hazánkban, de külföldön is ez a helyzet. „Azt kell megvalósítani, hogy a bajnokságaink erősebbek és kiegyenlítettebbek legyenek és sok jó mérkőzést lássunk. Ha ez nem lehetséges, akkor a magyar sportolóknak el kell menniük a világ legerősebb bajnokságaiba: Németországba, Franciaországba vagy Dániába.”

A TELJES BESZÉLGETÉS

 

Legfrissebb hírek

Szita Zoltán szerint a magyar kézisek esélyt sem adtak Montenegrónak

Kézilabda
2 órája

Rosta Miklós a fiatalokról: Mindenki remekül szállt be a meccsbe, gratulálok nekik!

Kézilabda
23 órája

Női kézi: a Győr edzője még csak közel sem állt ahhoz, hogy csatlakozzon az Odenséhez

Kézilabda
Tegnap, 9:43

Sótonyi László: Ha a személyiségüket, ha a tudásukat nézzük, ez egy jó csapat!

Kézilabda
Tegnap, 8:57

Bartucz László: Boldog vagyok, ennél már csak az lett volna jobba, ha a családom is velem ünnepel

Kézilabda
2026.11.05. 22:01

Sótonyi László szeretné, ha már az első meccsen harapna és szenvedéllyel hajtana a csapata

Kézilabda
2026.11.05. 12:07

Az idény végén távozik az ETO irányítója – hivatalos

Kézilabda
2026.11.05. 10:21

Ligetvári Patrik csak arra nem készül, hogy a kapuba kell állnia

Kézilabda
2026.11.04. 10:29