Idősebb Kiss Szilárd hitvallása állandó

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
2024.07.22. 07:18
Kiss Szilárd eleinte nem akart nőkkel dolgozni, aztán nagyon megszerette a hölgyekkel a közös munkát (Fotó: Nemzeti Sport)
Férfi- és női csapatokkal is sikeresen szerepelt edzői karrierje során.

Hétfőn tölti be nyolcvanadik életévét idősebb Kiss Szilárd kézilabda-mesteredző, aki hosszú, tartalmas és sikeres pályafutása során klub- és válogatott szinten is kiemelkedő eredményeket ért el csapataival.

Karrierje első évtizedeit férfivonalon töltötte. A Csepel Autó, a Gödöllő és a MÁV Előre után 1972 és 1978 között a Szondi SE-nél tevékenykedett. Az Alba Regiánál teljesített egy idény után 1979-től egy év győri megszakítással csaknem húsz esztendőn át dolgozott vezetőedzőként és edzőként a Veszprémnél. 1997 és 1999 között a magyar férfiválogatott szakmai stábját is erősítette, 2004 második felében a női együttes szövetségi kapitánya volt.

Idősebb Kiss Szilárd (Fotó: Török Attila)

Kétezertől 2006-ig a Dunaújváros női sikercsapatát gardírozta, utána női vonalon megfordult még Hódmezővásárhelyen is, továbbá irányította a Várpalota másodosztályú férficsapatát. Kétezertizenkettő októberétől szakmai igazgatóként dolgozott a Siófok KC női egyesületénél, a minél eredményesebb utánpótlás-nevelésért fáradozott éveken át, majd 2018-tól a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián igyekezett átadni a tudását a jövő reménységeinek.

„Sohasem akartam női csapatnál edzősködni. Ezért is kötöttem a dunaújvárosiakkal csupán négy hónapos szerződést, amikor először megkerestek. Ez az időszak azonban teljesen megváltoztatta a véleményemet. Igaz, semmit nem változtattam edzői hitvallásomon. Férficsapatnak szánt edzéseket vezettem, férfias kézilabdát játszottunk. És rádöbbentem, hogy a nők jobban hisznek az elvégzett munkában, ragaszkodóbbak, mindent megtesznek a sikerért. Néha erőn felül is. Érzelmileg is jobban motiválhatók, mint néha a férfiak” – magyarázott sokatmondóan tíz évvel ezelőtt, a 70. születésnapján készült interjúban Kiss a veol.hu-n.

A férfiválogatottal világbajnoki negyedik (1997) és 11. (1999), illetve Európa-bajnoki hatodik helyezést (1998) ért el, míg a nőket bronzéremig vezette a hazai rendezésű kontinenstornán húsz évvel ezelőtt. Klubszinten négyszeres bajnok és ötszörös Magyar Kupa-győztes, a Dunaújvárossal 2003-ban döntőt játszott a női EHF-kupában, továbbá kétszer jutott be az elődöntőbe a Bajnokok Ligájában.

Róla nevezték el a 2018 márciusában átadott siófoki multifunkciós csarnokot, valamint a helyi sportkollégiumot is, míg a Magyar Kézilabda-szövetség az edzői kategóriában tavaly áprilisban a legmagasabb kitüntetésben, Török Bódog-életműdíjban részesítette.

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda ifjúsági Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar csapat

Kézilabda
2026.08.06. 21:32

„Egyértelmű volt, hogy elvállalom” – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
2026.07.23. 14:35

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.07.23. 13:00

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
2026.07.22. 19:40

Sótonyi László: Egy kis dac is volt bennünk

Kézilabda
2026.07.21. 06:58

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
2026.07.05. 14:16

Sipos Adrián: Örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek

Kézilabda
2026.06.28. 16:39