Női kézi NB I: Békéscsabáról igazolt átlövőt a Kisvárda

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.06.03. 15:21
A korábbi mosonmagyaróvári Gyimesi Kitti Békéscsabáról Kisvárdára igazolt (Fotó: Nemzeti Sport)
A női kézilabda NB I-en belül váltott klubot és Békéscsabáról Kisvárdára igazolt a rutinos balátlövő, Gyimesi Kitti.

A 30 éves játékos pályafutását Csorváson kezdte, majd egri kitérővel került Mosonmagyaróvárra 2014-ben, a Lajta-partiakat hét évig erősítette, aztán visszatért Békés vármegyébe és a Békéscsaba játékosa lett, ám három év után úgy érezte, váltásra van szüksége.

„Boldog vagyok, hogy sikerült megállapodnunk és egymás tenyerébe csaptunk, mert ellenfélként is mindig szimpatikus volt a kézilabdát körülvevő itteni közeg. Békéscsabán csak jókat hallottam a Kisvárdán is megforduló játékosoktól, Pásztor Bettina, Dombi Luca és Termány Rita is csak jókat mondott az itt folyó szakmai munkáról. Természetesen „kifaggattam” volt csapattársamat, Bucsi Lilit is. Azt gondolom, hogy ideális helyszín lesz ahhoz, hogy tovább fejlődjek. Nem szeretem a nagy nyüzsgést, eddig csak kisvárosokban játszottam, Kisvárda is ilyen, ahol nem vonja el a figyelmemet semmi, csak a kézilabdára kell koncentrálnom” – fogalmazott Gyimesi Kitti, aki céljairól is beszélt.

„A Kisvárda nagyon fiatal csapat, azt gondolom, hogy a mögöttünk hagyott idény egy tanulóév volt nekik, és az itt szerzett tapasztalatokkal felvértezve az újonnan érkezőkkel képesek leszünk a következő idényben érettebb játékot nyújtva előrébb végezni a tabellán. Ehhez én a rutinomat tudom hozzátenni, remélem, tudok annyi magabiztosságot sugározni a védekezésben, hogy a fiatalok erőt tudnak meríteni ebből. Óriási motiváció ismét új csapatba beilleszkedni, úgyhogy várom már a közös munkát az együttessel. Mindenképpen a csapat hasznára akarok lenni, ez a legfőbb célom, ugyanakkor fejlődni is szeretnék, és még komplexebb kézilabdázóvá válni” – tette hozzá Gyimesi Kitti.

 

Legfrissebb hírek

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
12 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
14 órája

György László: A váci mez kötelez bennünket, hogy mindent megtegyünk

Kézilabda
19 órája

Nevelőklubja ellen szerezheti meg első NB I-es gólját Soltész Dominik

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:55

Női kézi: ez ám a sztárparádé – megérkeztek az ETO és a Fradi új légiósai

Kézilabda
2026.07.21. 15:39

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 13:59