A svédek összeestek, a dánok feltámadtak a végén

2011.12.12. 19:53
null
A franciák az utolsó húsz percben fordítottak
Címkék
Visszafogott kezdés után Franciaország 26–23-ra legyőzte Svédországot a brazíliai női kézilabda-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A másik mérkőzésen Horvátország drámai csatában, 28–27-re nyert Románia ellen. Még izgalmasabban alakult a késő esti Dánia–Japán mérkőzés, amelynek hosszabbításából az európai csapat jött ki jobban. A hétfői program zárásaként Brazília könnyed játékkal jutott be a negyeddöntőbe.

Az egyik legérdekesebb nyolcaddöntőben Franciaország Svédországgal játszott. Utóbbi csapat sokáig irányította az összecsapást, de a franciák folyamatosan 2-3 gólos hátrányban maradtak, a svédek nem tudtak elhúzni. Ennek nagy jelentősége volt, az utolsó húsz percben ugyanis a franciák megnyerték a mérkőzést...

Pedig az első félidőben végig a svéd válogatott dominált. Az északiak játéka meggyőzőbb volt, mint a franciáké, akiknek nem sikerült gyors indításokból relatíve könnyű gólokat szerezniük. A svéd csapat végig vezetett az első félidőben, végül 15–12-es vezetéssel mehetett a szünetre.

A második félidő elején minden ott folytatódott, ahol az elsőben abbamaradt. Sőt! A kezdeti svéd rohamok miatt pár perc elteltével időt is kellett kérnie Olivier Krumbholz szövetségi kapitánynak.

A 40. percben aztán magára talált a két évvel ezelőtti vb-ezüstérmes. Ekkor már több játékosa is megpróbálta hátára venni a francia csapatot. Allison Pineau és Alexandra Lacrabere elkezdett játszani, előbbi átlövésesével pedig a 48. percben 20–20-ra egyenlített a francia csapat, amely az 52. percben a vezetést is átvette.

Az Eb-ezüstérmes svédek nagyjából ekkor kérték ki a második idejüket, az utolsó rohamot azonban csak nem tudták megindítani, a svéd kapusok pedig alig találkoztak a labdával. Mégis maradt annyi erejük, hogy háromgólos hátrányból visszajöjjenek a meccsbe, de mínusz egynél, az 58. percben Leynaud kivédte Alm hetesét...

Ez a hiba pedig végzetes volt, a francia csapat végül három góllal győzött.

A másik délutáni nyolcaddöntőben a horvátok egy végletekig izgalmas összecsapást játszottak a románokkal. Románia (a svédekhez hasonlóan) a szünetben még három góllal vezetett, Horvátország azonban megfordította a mérkőzést, és végül egy találattal jobbnak bizonyult.

A dánok kezdték jobban az első esti nyolcaddöntőt (4–2), de hamarosan átvették a vezetést a japánok, és ha jelentősen nem is tudtak elhúzni, rendre ők álltak jobban. S egyre inkább érett a meglepetés!

A befejező tíz percben 18–15-re, majd 19–16-ra az ázsiaiak vezettek, sőt az utolsó percben egygólos vezetésüknél (19–18) ők támadhattak, csakhogy eladták a labdát. A dán válogatott pedig kellően rutinos ahhoz, hogy egy ilyen szituációt kihasználjon – játékosai időn túli hetest harcoltak ki, és Ann Grete Nörgaard gólra is váltotta.

A hétméteres melléklete japán kiállítás volt, ennek megfelelően a dánok emberelőnyben és góllal kezdték a hosszabbítást. Korántsem volt még vége azonban: a japánok emberhátrányból egyenlítettek, s rendre válaszolgattak a dán gólokra, és 22–22-nél megint együtt voltak a csapatok.

Sőt a következő gólt is a japánok szerezték, csakhogy a játékvezető szabálytalanság miatt érvénytelenítette! Trine Troelsen bombája odaát beakadt, az egész este megbízhatóan teljesítő Christina Pedersen pedig egy utolsó védéssel eldöntötte a meccset: Dánia a nyolc közé jutott!

Ahogyan az várható volt, a nyolcaddöntő késő esti záró felvonása nem volt ennyire kiélezett: a házigauda Brazília végig vezetve legyőzte Elefántcsontpartot, és csatlakozott a legjobb nyolc mezőnyéhez.

A negyeddöntő párosítása: Oroszország–Franciaország (ez a 2009-es aranymeccs visszavágója), Angola–Dánia, Horvátország–Norvégia, Spanyolország–Brazília.

Hétfőn eldőlt az is, hogy Németország végzett a 17. helyen, míg a helyosztóját szintén megnyerő Kínának a 21. pozíció jutott ezen a világbajnokságon.

NŐI KÉZILABDA-VB
NYOLCADDÖNTŐ
HORVÁTORSZÁG–ROMÁNIA 28–27 (15-18)
Gólszerzők: Penezic 6, Franic 5, Zebic 4, Litre 3, Tatari 3, Gace 2, Horvat 2, Jezic 2, Koroljevic 1, ill. Chirila 6, Fiera 5, Nechita, Bradeanu 4-4, Manea, Amariei 3-3, Ardean-Elisei 2,
FRANCIAORSZÁG– SVÉDORSZÁG 26–23 (12–15)
Gólszerzők: Baoudouin 6, Pineau 5, Lacrabere 4, Ayglon 3, Dembele, Kamto, Mendy 2-2, Dancette, Deroin 1-1, ill. Gulldén, Torstensson 5-5, Wiel Freden 4, Johansson 3, Ahlm 2, Agren, Flognman, Helleberg, Jacobsen 1-1
DÁNIA–JAPÁN 23–22 (9–11, 19–19) – hosszabbítás után

Gólszerzők: Troelsen 6, P. Larsen 3, Nörgaard 3, Spellerberg 2, Fisker 2, Krogshede 2, Burgaard 2, Melgaard 1, Thorsgaard 1, Bille 1, ill. Fudzsi 8, Kamimacsi 4, Uegaki 3, Arihama 2, Isitate 2, Hajafune 2, Jamano 1

BRAZÍLIA–ELEFÁNTCSONTPART 35–22 (15–8)

Gólszerzők: Nascimento 10, Amorim 6, Da Silva 4, Quintino 4, Pinheiro 4, Cavaleiro 3, Rocha 2, Medeiros 1, Moura 1, ill. Mambo 8, Dosso 4, Kouyo 3, Courcelles 2, Gondo 2, Coulibaly 1, Guede 1, Karamoko 1

A 17. HELYÉRT
Németország–Tunézia 33–25 (16–14)

Gólszerzők: Nadgornaja 11, Wohlbold 8, Schulze 6, Augsburg 3, Melbeck 3, Klein 1, Müller 1, ill. Sebbah 5, Abdelhak 4, Elgaui 4, Marzuk 4, Daula 3, Dhauadi 3, Kilani 1, Tumi 1

A 21. HELYÉRT
Kína–Kuba 30–29 (15–13)
Legfrissebb hírek

Videó: David Raya érme majdnem a kapu hálójában maradt

Foci vb 2026
12 perce

Heinz Hermann: Románia elleni góllal megkoronázott jubileum – az első 100-szorosok, 26. rész

Képes Sport
18 perce

Vini Jr. gratulált és köszöntötte a Real Madridban Cucurellát

Foci vb 2026
21 perce

Ezen az útvonalon megy végig a spanyolok busza Madridban

Foci vb 2026
22 perce

„Akkor kezdődött, amikor Marko Nikolics elhagyta a klubot” – Boban Nikolov szerint ezért indult el a Videoton a lejtőn

Labdarúgó NB II
24 perce

Csalódást keltő németek és várakozásokat felülmúló norvégok – öt-öt pozitív és negatív meglepetéscsapat

Foci vb 2026
25 perce

„A fájdalom hatalmas, időbe telik, mire ez a seb begyógyul” – Messi az elvesztett vb-döntő után

Foci vb 2026
30 perce

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
33 perce