Női kézilabda: Vura József lett a felvidéki Nagymihály új edzője

2011.05.23. 20:58
Címkék
A rutinos győri Vura József (55 éves) edzőt három évre szerződtette a felvidéki Nagymihály (Michalovce) női kézilabdacsapata.

A szlovák női bajnokcsapat, amely a cseh és szlovák közös pontvadászatban az idén ezüstérmet szerzett, a nyártól Vura József irányításával készül az új évadra, többek között a BL-szereplésre.

„Július elsején kezdjük a közös munkát, de persze már néhány nappal korábban Nagymihályba utazom, hogy előkészítsem a közös munkát – mondta a Nemzeti Sportnak a Győrrel két női bajnoki ezüstérmet szerző és EHF-kupa-döntőt játszó, valamint a Váccal és a székesfehérvári Cornexivel is értékes bajnoki eredményeket elér Vura József, aki három évig a felvidéki Nagymihály (Michalovce) trénere lesz. – Új, fiatal, négy válogatottal felálló csapatom egyik legjobbja Alzbeta Polaková, akire a Vasasból emlékezhetnek a magyar szurkolók."

 

 

A játékosként bajnok és magyar Kupa-győztes Vura József, aki 19-szeres válogatott, legutóbb a győri férficsapat és az utánpótlás-együttesek edzője volt, majd az ETO menedzsereként dolgozott. Új együtteséről elmondta, hogy kerete 90 százalékban összeállt a következő évadra, de egy-két újoncjelölttel még tárgyalnak a nagymihályi vezetők.

Legfrissebb hírek

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
14 perce

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
20 perce

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
27 perce

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
30 perce

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
44 perce

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
1 órája

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
1 órája

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
1 órája