Egy veszprémi vállalkozó küldte a gyilkosokat Marian Cozmára?

Vágólapra másolva!
2009.03.07. 22:43
Egy gazdag veszprémi vállalkozó hívta a lokálba egy hónappal ezelőtt azt a huszonöt fős bandát, melynek tagjai megkéselték a román kézilabda-játékost, Marian Cozmát – állította szombati különszámában a romániai Gazeta Sporturilor.
Még mindig sok a kérdőjel Marian Cozma halálával kapcsolatban
Fotó: Németh Ferenc
Még mindig sok a kérdőjel Marian Cozma halálával kapcsolatban
Még mindig sok a kérdőjel Marian Cozma halálával kapcsolatban
Fotó: Németh Ferenc
Még mindig sok a kérdőjel Marian Cozma halálával kapcsolatban

A román sportlap újságírói maguk utaztak többször is Veszprémbe, és a gyilkosság tucatnyi szemtanújára hivatkozva a bűncselekmény hátterének eddig nem ismert változatát írták meg. Eszerint a lokál alkalmazottai maguk is cáfolják azt a változatot, amely szerint Cozma egy pincérnő védelmére kelve került volna összeütközésbe a bandával. A lap azonban tudni vél egy másik nőről, egy bizonyos Helgáról, aki az egész konfliktusnak az állítólagos okozója volt (a cikk ezért is viseli a Halál neve Helga címet).

Állítólag többen szemtanúi voltak annak, hogy ez a bizonyos nő – aki a cikk szerint korábban Olaszországban töltött huzamosabb időt, és akinek az anyja a rendőrségen dolgozik – sértő szavakat mondott Marian Cozmának, aki ezek után pofon vágta. Van, aki úgy tudja, hogy a román kézilabdásnak régebben lehetett valamilyen kalandja Helgával, aki jelenleg egy gazdag vállalkozó testvérének a barátnője.

Állítólag ez az apró incidens indította el a lavinát. A vállalkozó testvére hívta állítólag telefonon a közeli Székesfehérváron lévő „nehézfiúkat", a romákból álló banda tagjait. Ők tehát a lap szerint éppen azért érkeztek a lokálba, hogy „móresre tanítsák", legalábbis megijesszék egy kicsit a kézilabdázót, de rosszul sült el a dolog.

A tanúk szerint a banda tagjai tánc közben kezdték provokálni a sportolót, úgy téve, mintha véletlenül meg-meglöknék. A felingerelt Cozma aztán egyszer csak „visszalökött". Ekkor kezdődött a dulakodás, az ütések hatására a román fiú a padlóra esett, hátát felsértették az ott heverő üvegszilánkok, Helga pedig állítólag így kiáltott rá: „Úgy kell neked! Fogsz még megütni?" Utána az események az ismert módon alakultak, Cozmát a bejáratnál érték a halálos késszúrások.

A tényfeltáró riportból megtudni, hogy a román lap által név szerint is említett gazdag veszprémi üzletember ingatlanokkal foglalkozik, akinek egymilliárd forint értékű - lakónegyed építésére vonatkozó - projektjét maga a város polgármestere is támogatja. A veszprémi vállalkozó többször mutatkozott már magas rangú rendőri vezetők, politikusok, bírók és ügyvédek társaságában - írja a lap, amely szerint ugyanakkor a Balaton körzetének „cigánymaffiájával" is kapcsolatban áll az üzletember. Ezért is álltak rendelkezésre rögtön a bandatagok, amikor a lokálba hívta őket - olvasható a román sportújságban.

A lap úgy tudja, hogy a gyilkosság után maga a veszprémi vállalkozó adta fel saját embereit, ő mondta meg a rendőrségnek, hogy hol keresse őket. Állítólag ezért sikerült még az általános körözés kiadása előtt elfogni az első gyanúsítottakat.

A RENDŐRSÉG NEM NYILATKOZIK

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a bűncselekmények okát illetően a sajtóban megjelent semmilyen találgatásra nem kíván reagálni - közölte Váradi Piroska, a főkapitányság szóvivője a távirati irodával.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik