Szótlan játékosok; Zsarko Sesum apját csak fia felépülése érdekli

Vágólapra másolva!
2009.02.10. 09:17
Zsarko Sesum jobban van – testileg legalábbis. A lelki sebek gyógyulása alighanem több időt vesz majd igénybe, de sokat jelent, hogy mellette vannak szülei, akik mindenben segítik felépülését. Eközben a Veszprém megtartotta első edzését a szörnyű tragédia után, a játékosok még mindig nem tudnak magukhoz térni a sokkból…
Marian Cozma (balra) és Zsarko Sesum már nem játszhat együtt...
Fotó: Czagány Balázs
Marian Cozma (balra) és Zsarko Sesum már nem játszhat együtt...
Marian Cozma (balra) és Zsarko Sesum már nem játszhat együtt...
Fotó: Czagány Balázs
Marian Cozma (balra) és Zsarko Sesum már nem játszhat együtt...

Szerb kollégáink közvetítésével sikerült kapcsolatba lépnünk Sesum édesapjával, aki többek között elmondta, nem igazak a spekulációk (nem is érti őket), hogy ő bosszúhadjáratot szervezne, és így kívánna elégtételt venni azokon, akik kórházba juttatták a fiát.

Elégedett a magyar rendőrség munkájával, megbízik az itteni igazságszolgáltatásban. Egyetlen fájdalma van csupán, hogy nem tud ott lenni Marian Cozma pénteki temetésén.

„Magyarországra érkezvén azt tapasztaltam, hogy mindenkit sokkoltak az események – mondta Sztevan Sesum. – Nagyon fájlalom, ami Marian Cozmával történt, nagyszerű sportoló volt. Csak azt sajnálom, hogy nem tudok elmenni a temetésére, de megérthetik, most az a legfontosabb, hogy a fiam mellett legyek, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek a felépüléséért.”

Az arccsonttörést szenvedő Zsarko Sesum hétfő délután sikeres műtéten esett át.




Mindeközben hétfőn megtartotta Marian Cozma halálát követő első, zárt kapus labdás edzését Mocsai Lajos edző és Csoknyai István, a mester segítője.

Cozma tragédiája különösen megviselte egyik legjobb barátját, a székelyudvarhelyi Ilyés Ferencet, aki – edzője kérésére – a román televízióknak röviden nyilatkozva üzent a gyászoló családnak. „Bocsánat, de ennél többet most nem szeretnék mondani. Köszönöm!” – mondta a válogatott átlövő, akit társai is villámgyorsan követtek.

A többiek közül Jevgenyij Lusnyikov csak ennyit mormolt maga elé: „Nem értem, nem értem.”

Az egyébként mindig vidám és optimista Gál Gyula is csak néhány szót mondott: „Szevasztok, most inkább nem, majd máskor!”

Iváncsik Gergő, akinek a kisfia születését ünnepelni jöttek össze a veszprémiek szombat este, ugyanúgy hallgatott, mint társai. „Most nem tudok beszélni” – mondta.

A játékosok felnéznek a csapatkapitányra, Dejan Pericsre, aki valamennyiüket igyekezett vigasztalni. „Erőt merítünk Marian halálából, még egységesebbek leszünk, s minden meccsünkön érte is fogunk küzdeni” – mondta félig a körülötte álló újságíróknak, félig társainak a világklasszis kapus.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik