Marian Cozma nem lesz magyar válogatott, igaz, román sem

Vágólapra másolva!
2009.02.03. 18:36
Meglepő hírrel állt elő a Prosport című román sportlap, amely szerint keleti szomszédunk férfi kézilabda-válogatottjának beállósa, Marian Cozma nem akar többé hazája nemzeti csapatában szerepelni (viszont a pletykák ellenére a magyarban sem). Ez persze még nem rendíti meg a hazai sportbarátokat – leszámítva talán az MKB Veszprém szurkolóit, akik netán még örül(né)nek is, ha a náluk játszó Cozmának ezentúl több ideje jut(na) a klubcsapatára.
Cozma (sárgában) jövője még kérdéses
Fotó: Czagány Balázs
Cozma (sárgában) jövője még kérdéses
Cozma (sárgában) jövője még kérdéses
Fotó: Czagány Balázs
Cozma (sárgában) jövője még kérdéses

Ami miatt meglepő a Prosport beszámolója, hogy a 25 éves beállósról azt állítja: a jövőben a magyar válogatottban szerepelhetne. Cozma elsősorban azt citálta indokként a lap szerint, hogy kevés lehetőséget kapott a világbajnokságon.

Természetesen nem elképzelhetetlen, hogy a Veszprém légiósa a jövőben akár a magyar válogatottban is pályára léphessen – ehhez mindössze három évnek kell eltelnie a legutóbbi, román színekben megvívott mérkőzése után. Ez jelen esetben a vb 15. helyéért sikerrel lejátszott helyosztótól számítható.

Persze van rá mód, hogy már hamarabb is magyar színekben szerepeljen, de ehhez a román szövetség engedélyére volna szükség – márpedig kevés az esély arra, hogy ezt megadják a románok, mert ez azt jelentené, hogy lemondanak a játékosról.

„Romániának szüksége van Cozmára” – legalábbis a román szövetség alelnöke szerint, írja a kezi.hu szakportál. Ugyanakkor azért is esett rosszul Cozmának, hogy keveset játszhatott, mert így nem láthatták őt élesben a vébére miatta küldött megfigyelők.

„A magyarok ellen például alig néhány percet játszhattam, és ez különösen fájt, hiszen a veszprémieknek és a magyaroknak is megmutathattam volna magam, a lelátón ülő megfigyelők mellett” – mondta Marian Cozma.

Mindez azért bántja a 25 éves beállóst, mert a Lemgo mellett a Ciudad Real, a Pamplona és a Barcelona is örömmel szerződtetné, s figyeltette is a vb-n, ám így kissé távol került a német és spanyol élcsapatoktól. Cozma annyit még elárult a Prosportnak, hogy akad személyes problémája is a válogatottnál, de erről inkább nem nyilatkozott bővebben.

Megtette helyette az édesapja, akit a lap megszólaltatott, és Petre Cozma nem is rejtette véka alá a mondandóját a válogatottság kérdésében: egész határozott véleményt alkotott Aihan Omer szövetségi kapitányról.

„Amíg az a »török« lesz a kapitány, addig a fiam nem játszik a válogatottban – jelentette ki idősebb Cozma, aki kitért az esetleges magyar válogatottbeli szereplésre is. – Attól még nem lesz magyar a fiam, mert magyar klubban játszik. Amíg Omer a kapitány, addig Marian nem szerepel újra a román válogatottban. Ha bárki más a kapitány, örömmel megy a fiam.”

Aihan Omer szövetségi kapitány nem reagált a Veszprémben kézilabdázó beállós szavaira.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik