A fehérváriak győztek a Tápai lányok első egymás elleni meccsén

Vágólapra másolva!
2007.11.18. 19:14
A Cornexi-Alcoa Autobahn együttese különbséggel, 29-21-re győzött Budapesten, az Óbudai Goldberger otthonában a női kézilabda NB I 9. fordulójában, s ezzel megszerezte ötödik győzelmét ebben az idényben.
Szrnka Hortenzia nyolc góljával a legeredményesebb székesfehérvári volt
Danis Barna
Szrnka Hortenzia nyolc góljával a legeredményesebb székesfehérvári volt
Szrnka Hortenzia nyolc góljával a legeredményesebb székesfehérvári volt
Danis Barna
Szrnka Hortenzia nyolc góljával a legeredményesebb székesfehérvári volt

Küzdelmes, kemény játékot hozott a Goldberger-Cornexi összecsapás a 9. forduló egyetlen, még le nem játszott mérkőzése, amelyen a fővárosi együttesben szereplő Tápai Andrea és a székesfehérvári Tápai Szabina életében először játszott egymás ellen.

A játék keménységét mutatja, hogy többször is a pályára kellett hívni a csapatorvost.

Tápai Szabinának az orra sérült meg, ő az esetet követően nem is tudott már pályára lépni.

Hasonlóképpen járt a hazaiak kapusa, Polgár Katalin, akit ölben kellett levinni a pályáról, miután fejbe dobták.

A Cornexi ilyen arányú győzelme a jobb helyzetkihasználásnak és annak köszönhető, hogy a hazaiak képtelenek voltak tartani Szrnka Hortenziát, viszont hétmétereseiket és egyéb helyzeteiket nagyon rosszul használták ki.

A Cornexi ezzel a két ponttal feljött az ötödik helyre, megelőzve a Hódmezővásárhelyt.

NŐI KÉZILABDA NB I

9. FORDULÓ:
ÓBUDAI GOLDBERGER SE – CORNEXI-ALCOA AUTOBAHN 21–29 (10–15)
Kánai út, 700 néző. V: Medve R., Tóth I.
ÓBUDA: Kridnyeva – Selenka, Korgyuk 4, SZŰCS V. 6, Huszák 1, Vakarcs 2, BURAI 5. Cs: Polgár K. (kapus), Trummer 3 (2), Lehel, Tápai A., Baross. Edző: Kerékgyártó Zsolt
CORNEXI: Fekete Cs. – Balogh B. 2, VIJUNAITE 4, Bernataviciute, TRISHCHUK 4, Tápai Sz. 4 (1), Vaszari 1. Cs: SZRNKA 8, Lévai 1, Kamper 3, Mayer 2, Kovács A., Emberovics. Edző: Vura József
Az eredmény alakulása: 10. p.: 1–4. 20. p.: 4–9. 26. p.: 9–11. 44. p.: 13–21. 50. p.: 15–25. 59. p.: 20–29.
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 7/2, ill. 1/1

MESTERMÉRLEG
Kerékgyártó Zsolt: – Nehéz ilyenkor bármit is mondani, jobb helyzetkihasználással szorosabbá tehettük volna a mérkőzést. Igaz, hogy a Cornexi nagyobb játékerőt képvisel a jelen pillanatban. Sajnálom a nagyarányú vereséget, a hetesek jobb kihasználásával elégedettebben távozhattunk volna.
Vura József: – Nagyon örülök neki, hogy ilyen magabiztosan sikerült nyerni idegenben. Jó lesz így elmenni pihenőre, hogy győzelemmel jöttünk le a pályáról. Gratulálok a csapatnak.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Győri Audi ETO 9 9 - - 303-214 +89 18
2. Dunaferr NK 9 8 - 1 275-237 +38 16
3. Budapest Bank FTC 9 7 - 2 280-240 +40 14
4. DVSC - Aquaticum 9 6 - 3 277-251 +26 12
5. Cornexi - Alcoa 9 5 - 4 257-261 -4 10
6. Hódmezővásárhely 9 4 1 4 251-256 -5 9
7. Óbudai Goldberger SE 9 3 1 5 206-239 -33 7
8. Tajtavill - Derecske 9 3 - 6 240-258 -18 6
9. Váci NKSE 9 3 - 6 244-264 -20 6
10. City-Line Békéscsaba 9 2 - 7 213-227 -14 4
11. Vasas SC 9 1 2 6 227-269 -42 4
12. Kiskunhalas NKSE 9 1 - 8 234-291 -57 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik