Zlatko Saracevic úgy döntött, távozik Nyíregyházáról

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2005.02.01. 23:34
Címkék
Hogy nem éppen ideálisak a feltételek a nyíregyházi férfi kézilabdacsapat körül, az már korábban kiderült.
Elég csak arra gondolni, hogy a bajnokság közben több játékos is önszántából, illetve költségkímélés miatt távozott. Íme a lista: Braun Brúnó, Nagy Csaba, Nagy Zoltán, Károlyfi Viktor, Dejan Rakovec és Marin Visic. Az így szűkössé váló kerethez a téli időszakban egyedül a rutinos Kun László érkezett, a több poszton bevethető játékos Fehérgyarmatról tért vissza a Nyíregyházi AB-Vill KC-ba.
Az idő előrehaladtával érezhető volt, hogy a játékosként olimpiai- és világbajnoki címet szerző, ennélfogva rendre profi körülményekhez szokott Zlatko Saracevic edző egyre reménytelenebbnek látja a helyzetet. A létszámhiány miatt alig tudott érdemi munkát végezni, bár a csapat eredményei éppen a bajnokság eddig eltelt időszakának második felében javultak.
A minapi kassai tornán aztán a tartalékos nyíregyházi gárda három nagy különbségű vereséget szenvedett, s ekkor döntöttek úgy a felek, hogy nem folytatják a közös munkát.

Saracevic hazánkban a Fotex színeiben ért el fényes sikereket (Fotó: Németh Ferenc)
Saracevic hazánkban a Fotex színeiben ért el fényes sikereket (Fotó: Németh Ferenc)
Saracevic hazánkban a Fotex színeiben ért el fényes sikereket (Fotó: Németh Ferenc)
A vezetőség tagjai nem óhajtották kommentálni a történteket, annyit azért megjegyeztek: mindkét fél érdeke, hogy az ügy ne fajuljon sárdobálássá. Ezt Saracevic is hangsúlyozta, s hozzátette: "Már decemberben is fontolgattam a távozásomat, akkor azonban a vezetők megígérték, mindent megtesznek a körülmények javítása érdekében. Azóta ennek éppen a fordítottja történt. Huszonkét éve élek ebben a sportágban, edzőként a mostani volt a bemutatkozásom, de játékosként profi körülményekhez szoktam, a jelenlegi nyíregyházi helyzettel pedig nem tudok azonosulni. Ezzel együtt igyekszem a szépre emlékezni, és senkire sem haragszom."
Kedden már Saracevic edző utódját kereste a kispadra a vezetőség, de végleges döntés nem született. Úgy tudjuk, két korábbi nyíregyházi edző, Szőke István és Bartha Dénes neve vetődött fel.

Szavazás

Ki lepheti meg a Fotexet az idei bajnokságban?

Legfrissebb hírek

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
24 perce

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
41 perce

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
1 órája

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
7 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
8 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
8 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik