

Kulcsár Anita tegnap autójával Sukoróból Dunaújváros felé tartva lecsúszott az útról, frontálisan egy fának ütközött, és sérüléseibe a helyszínen belehalt. Az Európa-bajnok, világbajnoki és olimpiai ezüstérmes beállós 28 éves volt.
Csapata, a Dunaferr azonnal elhalaszttatta az erre a hétre kiírt két bajnoki mérkőzését, illetve szombaton esedékes Bajnokok Ligája-összecsapását a Buducsnoszt Podgorica ellen. A dunaújvárosiak szeretnék más időpontban lejátszani a Kőbánya-Spartacus elleni, jövő heti NB I-es talákkozójukat is, de január 26-án pályára lépnek Valenciában, ahol BL-mérkőzés vár Kiss Szilárd vezetőedző együttesére.
A Buducsnoszt elleni kupameccset február 6-án 18 órára tették át.
Az NSO ajánlja:
Kulcsár Anita adatlapja
Kulcsár Anita utolsó mérkőzése és a mérkőzés utáni nyilatkozat:
Rémálomból álomszerű ébredés
"Az egész csapatnak jót tett a szünet, feljavult a védekezésünk, és támadásban remekül ment kézről-kézre a labda, kijátszottuk a vendégvédelmet. Nem volt előre megbeszélve, hogy csak a második félidőben lépek pályára, így alakult. Örülök, hogy jól sikerült a beállásom."
A válogatott beállós utolsó világversenye:
Női kézilabda Eb 2004
Így játszottak az NS szerint
Csapó Erika a beállós Kulcsár Anitát dicséri
FÓRUM: MEGHALT KULCSÁR ANITA
Kulcsár Anita
Született: 1976. október 2., Szerencs
Magassága/testsúlya: 178 cm/76 kg
Posztja: beálló
Klubjai: Nyíregyházi Kölcsey, Győri Graboplast ETO KC, Cornexi-Alcoa, Dunaferr NK
Nevelőedzője: Hadobás István
Edzői: Hikáde István, Róth Kálmán, Vura József, Zsiga Gyula, Pánczél Barabás, Farkas József, Szabó Edina, Kiss Szilárd
Első válogatottsága: 1996. november 23., Arad (Románia 27-33)
Válogatottsága/góljai:165/403
Legjobb eredményei: olimpia 2. (2000), olimpia 5. (2004), vb-2. (2003), vb-5. (1999), vb-6. (2001), Eb-1. (2000), Eb-3. (1998, 2004), Eb-5. (2002), EHF-kupa-2. (2002), Magyar bajnok, MK-győztes
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







