Fel kell venniük a versenyt!

Ennek egyik "alfaja", a jó pénzért, dicsőségért magát mindenütt otthon(osan) érző sportoló is egyre gyakrabban tűnik fel, és a kézilabdában sem ritka, hogy valaki hazát és állampolgárságot vált szakmai fejlődése, egzisztenciája és karrierje építéséért. Neveltetés és világnézet dolga, hogy erről ki miként vélekedik...
Az országok közötti csapongásra klasszikus példa Talant Dusebajev esete: a Szovjetunióban kirgíznek született, aztán Barcelonában az olimpián (1992) a FÁK játékosaként szerepelt, majd orosz címeres mezt viselt, jelenleg pedig a spanyol himnusz hallatán lábad könnybe a szeme, de már kapott ajánlatot a németektől is. A sportérdekből honosítottak névsora igen hosszú, ezért a kézilabdából csak mutatóban említünk néhányat a hazát cserélő – vagy erre éppen váró – hírességek közül: Andrej Csepkin (oroszból spanyol), Nenad Prunicsics (montenegróiból német), Andrej Golics (boszniai szerbből francia), Robert Kosztadinovics (szerbből svájci), Carlos Lima (spanyolból svájci), Garcia Padron (kubaiból izlandi), Oleg Velikij (ukránból német), Bogdan Wenta (lengyelből német), Natalja Kircsik (oroszból spanyol), valamint a majdnem teljes osztrák női válogatott, amelyben egykor magyarok is megfordultak. A "mieinknél" maradva, immár francia színekben világbajnok (2003) a metzi Szabó Melinda, és osztrák válogatottként jeleskedik a német TuSEM Essenben Szilágyi Viktor, a legendás kézilabdáscsalád sarja.
Itthon pedig? Mocsai Lajos olimpiai második (2000) és vb-ezüstérmes (2003) csapatát erősíti a Vajdaságból származó Radulovics Bojana és az Oroszországból érkezett Sirina Irina. A férfiválogatottban az első honosított az orosz Igor Zubjuk volt, aki a barcelonai olimpián magyarként játszott. Ôt Jurij Zsitnyikov és Szergej Kuzmicsov követte, majd néhány kubai sztár honosítása következett. Pérez Carlos Magyarország csapatában vb-gólkirály (2003) lett, és őt helyettesítette – méghozzá nagyszerűen – az idei Eb-n Díaz Ivo.
A következő lehet a sorban Vladimir Hernández kapus, aki Havanna, Szolnok, Nyíregyháza és Dunaújváros után Spanyolországba költözött, s immár harmadik évadját tölti a BL-döntős baszk Pamplonában. Skaliczki László szövetségi kapitány örülne, ha az immár állampolgársági vizsgával büszkélkedő hálóőr bekerülhetne az olimpiára készülő keretébe, a válogatott jelenlegi kapusai viszont – érthetően – a nagy vetélytársat látják a 33 éves kubai óriásban.
"Néhány nappal ezelőtt még azt mondta a szövetségi kapitány a tévében, és azt nyilatkozta az újságoknak, hogy az Európa-bajnokságon a kapusokkal, vagyis Fazekas Nándorral és velem, nagyon elégedett volt – mondta Szathmári János, a Tatabánya-Carbonex 287-szeres válogatott játékosa. – Ehhez képest most azt hallom, hogy örül, mert Hernández honosításával rivalizálás lesz a kapusok között. Hat világbajnokságon, négy Európa-bajnokságon és a barcelonai olimpián jártam, s igyekeztem a lehető legtöbbet letenni az asztalra. Gondoltam, Athénban szépen búcsúzom el a kerettagságtól. De nem ismerek lehetetlent és teljes erőmből fogok küzdeni a csapatba kerülésért, az olimpiai szereplésemért. Vagy nagy öröm, vagy hatalmas csalódás fog érni, de vállalom a kockázatot. A mai modern világ más irányba megy, mint ami nekem tetszik. Feltettem az életemet a családomra, valamint a kézilabdára, és már fiatalon a tűz közelébe kerülhettem Hoffmann és Bíró mögött. A mai fiatal kapusoknak vajon megadatik a hasonló lehetőség? Hernándezt jó kapusnak tartom, de akadnak hiányosságai, például gondok voltak magyar csapataiban a viselkedésével. Szívesen rivalizálok azokkal a társaimmal, Fazekassal, Pergerrel, Tataival, akik itthon játszanak, és már tettek valamit a magyar kézilabdáért, de Hernández ezzel még adós. Pérez és Díaz viszont vitán felül megérdemli a bizalmat. Ahogy Ekelmovics vagy Krivokapics is régen kerettag lehetett volna, ha Veszprémben kézilabdázik."
A Fotex kapusa, Fazekas Nándor javában készül a szombati BL-negyeddöntőre.
"Magyarországon nincs még egy olyan magas kapus, mint ő – mondta –, de előnye mellett hátrányai is akadnának a honosításának. A keretbe kerülésre jelenleg hárman vagyunk leginkább esélyesek, Szathmári, Perger és én, ám ha négyen leszünk, akkor egyikünk biztosan kimarad, de az is lehet, hogy ketten maradnak hoppon, ha csak két kapussal akar Athénba menni a kapitány. Valakit biztosan nagy kudarc ér. Ugyanakkor nem vitás, hogy a keretbe jutásért csatázni kell. Persze nem egymással fogunk küzdeni, hanem mindenki önmagáért igyekszik majd kitenni. Hasonló helyzetben van több rivális válogatott, gondolok például a spanyol, a német vagy a svéd csapatra, amelynek szövetségi kapitányai szintén négy-öt kitűnő kapus közül választhatnak. Cseppet sem tartok a megméretéstől, és magyar társaimat sem féltem, akik hozzám hasonlóan már sok nehéz helyzetben megállták a helyüket. Teljes szívvel fogunk játszani, és bebizonyítjuk, hogy ott a helyünk a tizenkét év után végre újra olimpián szereplő válogatottban."
Térdsérüléséből éppen csak felépült Perger Zsolt (Pick-Szeged).
"Nem tudom, kinek a döntése volt, hogy Hernández magyar legyen, és nem is nagyon szeretnék ebbe a kérdésbe mélyebben belemerülni – mondta Perger. – Azt azonban talán érdemes lenne megnézni, ki mennyit segített abban, hogy Magyarország férficsapata visszakerült a nemzetközi élmezőnybe, a vébén hatodik lett, kiharcolta az olimpiai és az Európa-bajnoki szereplést. Csaalódott lennék, ha nem vehetnék részt az athéni játékokon, mert tudom, hogy ez a verseny, az itt mutatott teljesítményünk újra lendületet adhatna a magyar kézilabdának. Felvetődik bennem a kérdés, ezt a sportágat választják-e azok a fiúk, akik azt látják, hogy kubai játékosokkal áll fel a nemzeti csapat. Ha ők egykor netán a kerettagság közelébe kerülnek, vajon rájuk esik-e a választás? Ugyanakkor nem tudom elítélni azt, ami ebben az ügyben történik, hiszen nem egyedi. Gondoljunk csak az egységesülő Európára, az EU munkavállalási szabályaira vagy a volt francia gyarmatokról érkezett játékosokra, akik erősségei az anyaország válogatottainak. Tágul a világ, és szélesedik, színesedik a paletta Európában is. Ebbe persze már sok politika is keveredik, ami nem az én asztalom. Fel kell vennünk a versenyt, mert meg tudjuk állni a helyünket."