ELEFÁNTCSONTPART. Már három vb-n (1995, 1997, 1999) járt, de kiemelkedő eredményt még nem ért el. A legutóbbi, dél-tiroli vb-re (2001) ki sem jutott. A szeptemberi olimpiai kvalifikációs párharc mindkét mérkőzését elvesztette (32–26, 23–20) az immár athéni résztvevő Angola vendégeként Luandában. Moussa Camara szövetségi kapitány legjobb játékosai a francia második ligában edződnek. Közülük a legrutinosabb Celine Dongo (33 éves), aki 56-szoros válogatott és a francia másodosztályban éllovas Alfortville játékosa.NÉMETORSZÁG. A világ legnagyobb nemzeti kézilabda-szövetségét (826 ezer igazolt játékos, mintegy 5000 klub és 34 ezer csapat) képviselő együttes Ekke Hoffmann (60 éves) mester vezetésével képes lehet a csoportban a továbbjutó három csapat közé kerülni. A kapitány szerint azonban ez roppant nehéz lesz, ellentétben a vb-selejtezővel, amin Bulgária ellen kettős győzelemmel (29–24, 29–18) jutott túl. A tavalyi Eb-n a 11. helyen végzett, a 2001-es vb-re pedig nem jutott ki. Világbajnok volt 1993-ban, majd – sorrendben 1999-ig – ötödik, harmadik és hetedik helyet szerzett. Sydneyben nem szerepelhetett, Atlantában (1996) hatodik lett. Legtapasztaltabb csillagai: Jurack, Schliecker, Pietzsch, Blacha, Schmidt, Tobiasz és a frissen honosított Danilovic. Legutóbb 2002-ben a dániai Eb-középdöntőjében, Farumban a mieink 30–25-re győztek ellene.SZLOVÉNIA. A szomszédból átruccanó szurkolói támogatásával és némi szerencsével bejuthat a D-csoportban a három közé. Marta Bon (39 éves) kapitány asszony tanítványai a legutóbbi EB-n a 10. helyen végeztek, a 2001-es vb-n kilencedikek lettek (a volt Jugoszláviából kivált ország női együttese 1997-ben 18. helyen végezve debütált a vb-n). A keretbe hét játékost adott a BL-győztes Krim Ljubljana, és négyen külföldi (dán, spanyol és francia) bajnokságból tértek haza. Honosították a lengyel sztárt, Matuszewskát, aki mellett olyan hírességek kézilabdáznak, mint Doler, Derepasko, Freser, Kurent, Oder és a kapus Stefanicin. A magyarokkal legutóbb 2002-ben Eb-csoportmérkőzésen Aarhusban találkozott, és a Mocsai-csapat 31–28-ra nyert.KÍNA. Az ázsiai női kézilabda erősödése lemérhető a csapaton, amely a tavalyi Ázsia-bajnokságon, egyben vb-selejtezőn bronzérmet szerzett Japán legyőzésével (29–23). A fináléban: Kazahsztán–Dél-Korea 27–25. Az említett csapatok küzdöttek az idén Japánban az Ázsiának járó olimpiai kvótáért, és Kína már athéni résztvevő. Legjobbja, egyben legidősebb játékosa Csao Zsai átlövő, akit elsőként engedett külföldre az ország sportvezetősége, s aki a vb-döntő napján ünnepli 32. születésnapját. A kínaiak három olimpián szerepeltek – Los Angelesben (1984) a harmadik, Szöulban (1988) a hatodik, Atlantában (2000) az ötödik helyen végeztek. Hét alkalommal jutottak ki vb-re (1990-ben nyolcadikok voltak), 2001-ben a 11. helyen végeztek. A magyarokkal legutóbb a 2001-es vb-n, Trentóban a nyolcaddöntőben találkoztak a dél-koreai Hjung Kjung Csung (48 éves) edző tanítványai, és a Mocsai-csapat 24–23-ra nyert.DÁNIA. A sydneyi olimpiai döntőt a magyarok ellen nyerte meg. Csupán háromszor (1978, 1982, 1986) hiányzott a világbajnokságokról, amelyeken három döntőt (1962, 1993, 1997) játszott, és az utóbbit a norvégok ellen győztesként fejezte be. Vb-bronzmérkőzései közül egyet nyert (1995), egyet elveszített (2001). Sydneyben megvédte atlantai olimpiai bajnoki címét. Az eddigi öt Eb-n négy döntőt játszott, s nyert 1994-ben, 1996-ban és 2002-ben (ezzel olimpiai résztvevő), ezüstöt szerzett 1998-ban. Jan Pytlick (36 éves) kapitány vezetésével folytatni szeretnék a viborgi, larviki, ikasti, gudmei, koldingi és koppenhágai sztárok – közülük a leghíresebbek: Rantala, Vestergaard, Roslyng, Horlykke, Kiaerskou, Fruelund, K. Andersen, Brodsgaard – a sikersorozatot, és erre nagyon jó az esélyük. A magyarokkal legutóbb november 8-án a norvégiai Larvikban a Möbelringen-kupán találkoztak, és a mieink 29–26-ra legyőzték őket.