Kiss István az MKSZ új elnöke

Vágólapra másolva!
2003.11.11. 21:30
Címkék
Negyven percig tartott, és a sokak által várt eredménnyel zárult kedden a Magyar Iparszövetség Oktatási Központjában az MKSZ rendkívüli közgyűlése, amelyen a meghívott 95 küldött közül 88 jelent meg, és egyhangúlag megválasztotta Kiss Istvánt (55 éves) a szervezet elnökének, Vass Sándort (57) alelnöknek és Barta Ferencet (52) elnökségi tagnak.
Valamennyiük mandátuma 2005 márciusáig, a következő tisztújító kongresszusig tart. A megújult elnökség az első ülését november 20-án tartja, s a testület ekkor dönt, hogy Vass Sándor szakmai vagy általános alelnök lesz-e (jelenleg Vanyus Attila az általános alelnök). A küldöttek tiszteletbeli elnökké választották Benedek Andrást, az eddigi elnököt, akinek sportminisztériumi államtitkári megbízatása miatt jogi összeférhetetlenség keletkezett, ezért le kellett mondania. Vass Károly szakmai alelnök egyéb sportelfoglaltságai miatt mondott le, Veres Attila elnökségi tag pedig a közelmúltban elhunyt."Megtisztelő volt, hogy Benedek András a nyári távozásakor felkért, ha tehetem, vegyem át tőle a szövetség vezetését, azt pedig szinte megható volt, és nagyon jólesett, ahogyan azóta a megyei szövetségek, a klubok vagy például a játékvezetők kifejezték ugyanezt az óhajukat – mondta a jogász végzettségű Kiss István, a MIOK főigazgatója, a hajdani nemzetközi kategóriás bíró, aki 1993-tól a szövetség gazdasági alelnöke, majd általános alelnöke volt, 2001-től pedig tiszteletbeli elnökként támogatta a sportágat, szponzorálta a válogatottakat. – A felkérésre ezek után igent mondtam, mert érzek magamban erőt és ambíciót a magyar kézilabda további fellendítéséhez. Egyúttal lemondok a Nemzeti Sportszövetség ellenőrző testületének vezetéséről, ami összeférhetetlen az MKSZ-elnöki teendőimmel. Céljaim és feladataim közül a legfontosabbnak azt tartom, hogy folytatódjon a válogatottak eredményes szereplése a világversenyeken, valamint – mivel a sportág ma alulmenedzselt – legalább kétszeresére nőjön a szövetség éves költségvetése, ami által csökkenhet a kluboktól kérendő összegek – például tagdíjak, igazolások – nagysága. Az utánpótlásbázisok támogatása ma már nemcsak szólam, hanem a program valóban él, és azon leszünk, hogy még jobban működjön. Az elképzeléseimet persze egyedül nem tudnám megvalósítani, ezért támogatást kérek és várok mindazoktól, akik segíteni szeretnének a világszerte elismert magyar kézilabdának. A szövetség belső munkatársaitól elvárom, hogy európai szintű, korszerű, informatív, szolgáltató testületet alkossanak. Elképzelhető, hogy ehhez módosítanunk kell a létszámot, de azt most nem tudom megmondani, hogy milyen irányba. A felsoroltak nem a következő másfél évben megvalósítandók, hiszen folyamatos munkát adnak, aminek az eredményét a közgyűlés küldöttei számon kérhetik tőlem kétezer-öt tavaszán.”Vass Sándor alelnök, a Grawe Életbiztosító Rt. vezérigazgató-helyettese 1963-től 1980-ig az Elektromosban, majd Ausztriában kézilabdázott és edzősködött (Graz, Hypo). Olimpiai negyedik helyezése (1980) után osztrák (1982–1991) és magyar (1997–1999) szövetségi kapitányként is sikeres volt: a magyar férfiválogatottat világbajnoki negyedik (1997) helyig vezette.Barta Ferenc elnökségi tag gépészmérnök és tanár, a baranya megyei szövetség első embere és az MKSZ amatőrtanácsának elnöke.
Legfrissebb hírek

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 perce

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
21 perce

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
27 perce

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
1 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik