Archiv cikkek
2002.07.10. 20:44

Athénban akár hupikék is lenne

Világbajnoki győzelme után olyan SMS-forgalmat bonyolított le, amellyel valószínűleg Lahti összlakossága sem tudott vetekedni. Na persze, nem véletlenül jelezte percenként a mobilja az újabb üzeneteket, Igaly Diána ugyanis pályafutása eddigi legjobb eredményével (98 korong) lett skeetvilágbajnok, ráadásul elsőként szerzett kvótát a 2004-es athéni játékokra Magyarországnak.
Archiv cikkek
2002.07.10. 20:41

Szeszélyes idő Silverstone-ban

Az első Brit Nagydíjat 1948-ban tartották Silverstone-ban, akkor még a repülőtér aszfaltján. Két évvel később, amikor már világbajnoki rangra emelkedett a Formula1, az első vb-futamgyőzelmet Giuseppe Farina szerezte meg rajta Alfa Romeójával. 1973-ban Jody Scheckter kisodródott a Woodcote elnevezésű jobbkanyarban már bent a célegyenesben, és ezzel tömegkarambolt idézett elő. Ennek következtében 25 évvel az első versenyfutam után megtörtént az első változtatás az aszfaltcsíkon: a Woodcote-ba beépítettek egy sikánt. És ugyancsak a brit pálya volt az, amelyen az akkoriban Ford-erőforrásokat használó Williams-istálló első világbajnoki futamgyőzelmét aratta  1979-ben Clay Regazzoni által.
Archiv cikkek
2002.07.10. 20:38

Beetették a dinamósokat

A Dinamo Bucuresti egykori játékosa, Danut Lupu doppingolással vádolta egykori csapatát. "A két évvel ezelőtti Bajnokok Ligája-selejtezők előtt úgy nézett ki az öltözőnk, mint egy szanatórium  állítja a már visszavonult középpályás. Az ominózus újságnyilatkozatban egy másik korábbi játékos, aki név nélkül nyilatkozott, azt állítja, hogy "folyamatos merevedésem volt, míg mások nem tudták abbahagyni a nevetést.
Archiv cikkek
2002.07.10. 20:38

Van Gaal munkához látott

A Barcelonában első munkássága idején egyszerre áldott és átkozott (utóbbi volt a sokkal gyakoribb) Louis van Gaal nem sokat gondolkodott, és meglehetősen hangzatos belépővel kezdte meg újabb éráját a katalán együttesnél. "Nem titkolom, rengeteg munka vár a futballistákra. Ha keményen edzenek, akkor lesz csak esélyük a sikerre  jelentette ki a holland szakember.  Az elmúlt két évben semmit sem nyert az együttes, pedig legalább fél tucat klasszis volt a keretben. Ezért nem mondhatom, hogy könnyű feladat lesz megfelelni az elvárásoknak.
Archiv cikkek
2002.07.10. 20:37

Romário: Flamengo?

A hét végén folytatódott a Bajnokok Kupája, amelyben az előzetesen az egyik legnagyobb esélyesnek tartott Corinthians továbbra is botladozik. Jairo Leal legénysége a nyitófordulóhoz hasonlóan ezúttal is csak szerény döntetlenre volt képes egy, országos szinten korántsem a legjobbak közé tartozó csapat ellen.
Ökölvívás
2002.07.10. 20:35

Vigyázat, nagyokat ütnek!

Pénteken a permi Molot Sportpalotában megkezdődnek a 34. férfi ökölvívó Európa-bajnokság küzdelmei. Sorozatunkban súlycsoportról súlycsoportra bemutatjuk a magyar indulókat, és némi visszatekintést nyújtunk az előző világversenyekre. Ezúttal a 91 kilós Garai Emillel és a +91 kilós Kurtucz Csabával ismerkedhetünk meg.

108728

/

109291