H. Á.
2023.06.07 17:11 Frissítve: 2023.06.07 17:31

Kerékpár: Mikkel Bjerg nyerte az időfutamot, átvette a vezetést

A Délkelet-Franciaországban zajló Critérium du Dauphiné egyéni indítású időfutamán a dán Mikkel Bjerg (UAE) diadalmaskodott, és négy etap után átvette az összetett vezetést is honfitársát, Jonas Vingegaard-t (Jumbo-Visma) megelőzve. Valter Attila a 80. helyre jó időt ment, összetettben kettőt rontva az 54. helyen áll.

Mikkel Bjerg megállíthatatlan volt (Fotó: AFP)

 

Miután Valter Attila az összetett 52. helyén állt a szakasz előtt, körülbelül a mezőny 60 százaléka után rajtolt el – egész pontosan a 89.-ként vágott neki a Cours és Belmont-de-la-Loire közötti 31 kilométeres távnak.

A szerdai etap egyébként nem kimondottan kedvezett a klasszikus időfutammenőknek, elvégre alig volt sík része az útvonalnak: a rajt után rögtön két és fél kilométer emelkedő várt a bringásokra, majd hosszú lejtmenet, 11 kilométer megtétele után az első időmérőpont következett, a középső szűk tíz kilométer gyakorlatilag állandó hullámvasutazás, amit 20 kilométernél követ a második mérőpont, ahonnan a célig szinte végig emelkedett az út ismét.

Valter – aki ezúttal nem a magyar bajnoki trikóban, hanem a Jumbo hagyományos sárga-fekete mezében tekert, mivel Fetter Erik a magyar időfutambajnok – előre jelezte, a Jumbónál arra kérték, hogy ne „nyomja meg izomból” az etapot, mert a hétvégén fontos szerepe lehet az összetett győzelem megszerzésében.

A csapatvezetés kérésének Valter pedig meg is felelt, az első időmérőnél 1:10 perc hátránnyal a 34. időt futotta, a második pontnál a 36. idővel ment át, 2:05 perccel elmaradva a legjobb részidőtől, a célba pedig a 39. helyen 3:45 perc hátránnyal érkezett be az akkor vezető Rémi Cavagna mögött. A francia 35 másodperccel előzte meg a néhány perccel korábban élre ugró Nelson Oliveirát, s kettejük közé egészen sokáig nem fért be senki. Eléjük viszont igen, a dán Mikkel Bjerg ugyanis egészen kiváló tempót repesztett, és 27 másodperccel megjavította Cavagna idejét.

Az összetett nagy esélyese, Valter csapattársa, Jonas Vingegaard is alaposan kihajtotta magát, s a második legjobb idővel haladt át a célon honfitársa mögött.

Mivel az összetettben vezető Christophe Laporte 1:50 perc hátrányt szedett össze Bjerggel szemben, a dán átvette az első helyet – Vingegaard meg 12 másodperc hátránnyal a második az összetettben, a nagy esélyesek közül ő áll a legjobban.

Ami Valtert illeti: célba érése után még sokan megelőzték, ideje végül a 80. helyre volt elegendő; összetettben két pozíciót rontva visszacsúszott az 54. helyre.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
CRITÉRIUM DU DAUPHINÉ (4. szakasz, Cours–Belmont-de-la-Loire, 31 km)

1. Mikkel Bjerg (dán, UAE) 37:28 perc
2. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) +12 mp
3. Rémi Cavagna (francia, Soudal QuickStep) +27 mp
...80. Valter Attila (Jumbo-Visma) +4:12 p

ÖSSZETETT
1. Mikkel Bjerg (dán, UAE) 12:59:19 óra
2. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) +12 mp
3. Fred Wright (brit, Bahrain) +34 mp
...54. Valter Attila (Jumbo-Visma) +4:34 p

2023.07.28 17:58:13

Kerékpár nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Hajlamosak vagyunk csak a győztesekre fókuszálni, az ő szemüvegükön keresztül látni a világot, őket idealizáljuk, de el tudjuk hinni, hogy ők mi is lehetnénk? Ugye, hogy nem?! Szükség van a Pinot-kra, akik azért kerékpároznak, mert szeretik.

2023.07.08 23:02:54

Kerékpár nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Mert az nincs rendben, hogy tíz indulója van a női országos bajnokságnak, sőt, a férfiaknál is csak 22-en érnek célba.

2023.06.22 17:21:57

Kerékpár nemzetisport.hu

Az elektromos kerékpárok nemcsak kényelmes, praktikus és gyors megoldást jelentenek a városi közlekedésben. (x)

2023.05.09 23:28:44

Kerékpár nemzetisport.hu

ALAPVONAL.A Tour de Hongrie azonban elsősorban az itt élőknek kell hogy fontos esemény legyen. Nemcsak sportszakmailag, kulturálisan is, hiszen különböző földrajzi területeket kapcsol össze, ezáltal közösséget alkot, rangot és önbecsülést adó eseményként ünneppé formálja a hétköznapokat, és a televíziós közvetítések elterjedésének köszönhetően már vizuálisan is be- és megmutat, ismeretet terjeszt és dokumentál – tájakat, városokat, embereket. Bennünket.