Osztrák hokiliga: a Fehérvár simán verte a Südtirolt

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2022.01.28. 21:47
null
Fehérvári siker született (Fotó: Hydro Fehérvár AV19/FB)
A Hydro Fehérvár magabiztos játékkal 3–1-re legyőzte vendégét, az olaszországi Südtirol Alperiát az osztrák jégkorongliga alapszakaszának pénteki játéknapján.

Hét védő, összesen 19 mezőnyjátékos – időtlen idők óta nem állt ilyen jól a Hydro Fehérvár AV19 emberanyag terén…

Hiányzó nélkül „persze” péntek este sem úszta meg a Volán (ezúttal Magosi Bálint nem volt bevethető), cserébe egyik, ha nem a legnagyobb hátvédígéretünk, Horváth Milán ismét ott lehetett a jégen a Bolzano ellen, méghozzá – jó ezt látni – ifjú honfitársai között a tisztán magyar negyedik sorban.

Kijelenthető, a magyar ICEHL-együttes kimondottan jól reagált a sorozatos koronavírus-csapásokra, valamint a hétvégi, hazai kupakudarcra, hiszen szerda esti bajnoki visszatérése alkalmával 7–1-re páholta el a rájátszásért küzdő Znojmót, két nappal később pedig ugyancsak remek teljesítményt tett le a jégre a Bolzano ellen. Méghozzá megint hazai jégen: a dél-tiroli olaszok a szezonban most, az alapszakasz hajrájához közeledve látogattak először az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba, és szerencsére most sem volt benne sok köszönet. Pedig a Bolzano nagyszerű formában, nyolcmeccses pontszerző sorozattal és benne hat sikerrel a háta mögött érkezett a Raktár utcába, a tabella második helyén – éppen az új évben eddig csupán három bajnokit lejátszó fehérváriakat megelőzve.

Annál nagyobb fegyvertény, hogy a Volán ellen a meccs nagy részében tanácstalannak tűntek a vendégek, a remek magyar védekezésből eredően igazán nagy helyzetig legfeljebb egyéni hibákat követően jutottak el.

Persze sokat számított, hogy a kiegyenlített nyitó harmadban a Volán tudta megszerezni a vezetést egy igen mutatós Bartalis István–Erdély Csanád-koprodukcióból. Előbbi indult meg nagy lendülettel a vendégkapu mögé, mintha meg akarná kerülni azt, ám ehelyett kellően váratlanul visszahúzta a pakkot, s érzésből a rövidre passzolt az ott érkező Erdélynek – erre pedig védői nem, csak ő számított, be is varrta az álomgólpasszt.

A vezetés tudatában a fehérvári védelem továbbra is mintaszerűen zárt, Tirronen is biztosan állt a lábán, Sarauer pedig fogta magát és duplázott. Előbb a meccs felénél fórban talált be, majd a 48. percben a villámgyors Terbócs István szemfülessége után önnön kipattanóját betéve szerezte meg szezonbeli 10. után 11. gólját is. Apró bosszúságot jelenthet, hogy Tirronen megszolgált shutoutja húsz másodpercen múlt – Plastino távoli lövése egy hazai játékoson irányt változtatva csapta be a kapust –, ám a fehérváriak összességében meggyőző játékkal arattak megérdemelt győzelmet riválisuk felett, visszavéve tőle a második helyet.

OSZTRÁK LIGA
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–BOLZANO (olasz) 3–1 (1–0, 1–0, 1–1)
Székesfehérvár, 1309 néző. Vezette: Rencz, Smetana (osztrák), Gatol (osztrák), Muzsik
FEHÉRVÁR: TIRRONEN – ATKINSON (2), H. Nilsson / Fournier (1), T. Campbell / Dahlroth, Szabó Dániel / Horváth M. – Shaw, Hári J. (1), Kuralt / Erdély Cs. 1, BARTALIS I. (1), Petan / Jacobs, SARAUER 2, Terbócs (1) / Rétfalvi, Németh K., Mihály Ákos. Edző: Kevin Constantine
BOLZANO: Boyle – Maione (1), Plastino 1 / Trivellato, Lowe / Deehas, Parini / Mizzi – Halmo, FINDLAY(1), Gazley / D. Frank, Catenacci, Ciampini / Frigo, Bernard, Miceli / D. Glück, Alberga, Insam. Edző: Greg Ireland
Kapura lövések: 23–26. Gól – emberelőnyből: 2/1, ill. 1/0

Az állás
1. Salzburg 38 19 8 5 6 126– 83 +43 78
2. Fehérvár AV19 35 18 2 3 12 119–101 +18 61
3. Bozen Südtirol 37 17 4 3 13 109–110 –1 62
4. Olimpija Ljubljana 35 17 2 3 13 113–103 +10 58
5. Klagenfurt 38 15 5 7 11 113– 89 +24 62
6. Vienna Capitals 36 16 3 3 14 93– 91 +2 57
7. Villach 34 12 6 3 13 117–111 +6 51
8. Innsbruck 38 16 4 1 17 108–116 –8 57
9. Znojmo 35 15 3 1 16 124–114 +10 52
10. Pustertal Wölfe 38 14 4 6 14 102–106 –4 56
11. Graz 39 15 4 3 17 121–119 +2 56
12. Dornbirn 39 9 3 7 20 101–141 –40 40
13. Linz 38 6 3 7 22 80–139 –59 31
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik