Jégkorong: történelmi előrelépés a KMH női csapatánál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.04. 22:12
Az EWHL (Elite Women's Hockey League) történetében először került Magyarországon megrendezésre a final four, vagyis a négyes döntő. A KMH szervezésében, március 3-án és 4-én, a Tüskecsarnok adott helyszínt a final fournak, amelynek résztvevői a KMH Budapest, az EVB Eagles Südtirol (Bozen), az EHV Sabres Vienna és a DEC Salzburg Eagles. A döntőt az EHV Sabres Vienna és az EVB Bozen Eagles vívta, magabiztos bécsi győzelem született.

A bronzmérkőzést a KMH Budapest és a DEC Salzburg Eagles játszotta, a magyar lányok 2–1-re győztek Huszák Alexandra és Dabasi Réka góljaival. Ezzel ismét történelmet írtak, hiszen az eddigi legjobb helyezést érték el az EWHL-ben.

Az EWHL díjátadóján az egyéni díjak közül a KMH kapusa, Stephanie Nehring kapta a legjobb kapusnak járó díjat.

A díjátadó ünnepségen került sor az EWHL Szuperkupa, illetve az egyéni díjak átadására is, amelyet már korábban megnyert a KMH Budapest, szintén történetében először. A második helyet a német ECDC Memmingen, a harmadikat a szintén német ESC Planegg csapatai szerezték meg.

Az EWHL Szuperkupában minden egyéni díjat a KMH játékosai kapták (legtöbb pontot szerzett játékos: Dabasi Réka, gólkirály: Averi Nooren, legjobb Kapus: Stephanie Nehring).

Ugyanezen a napon a KMH másik női csapata a DEBL-ben (Dameneishockey Bundeliga) második lett a felnőtt válogatott játékosaival felálló Óbuda Hockey Academy ellen. A négyes döntő Ausztriában, Kitzbühelben került megrendezésre március 3-4. között. Az óbudai együttes egy góllal, hosszabbításban győzött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik