csupasport bannerhátsófüves banner

Először ment track alapján, így is rekordot döntött

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2023.08.30. 21:37
null
A felvidéki Képesi Attila, a Bősi Futóklub tagja 12 óra 59 perces rekordidő alatt teljesítette a 115 kilométeres privát Ultrabalaton Hegyestű Trailt.

A rekorddöntés volt a célja?

Hogyan élte meg a futást?

Minden úgy ment, ahogy elterveztem. Úgy rajtoltam el, hogy végig élvezem, minden jó lesz – így is történt. Úgy szoktam futni, hogy csak jó élményeim legyenek, nem szeretem túlhajtani magam, nem szeretek elfáradni. Tisztában voltam vele, hogy lesz szintkülönbség, ám nem tudtam, miképp bírom majd. A pálya második része nehezebb volt, mint az első, de erre számítottam is.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget?

Milyen volt a frissítés?

Megfelelően kialakítottuk, és működött is a tervünk. Király Mátyás, a Bősi Futóklub elnöke segített, mindent megbeszéltünk, hogy mikor mit ad a kezembe. Persze ez valamelyest változott a futás alatt, de remekül összedolgoztunk. Mindent megoldottunk, kiválóan éreztük magunkat.

Legfrissebb hírek

Eltévedt, majd az utolsó helyről az ezüstéremig küzdötte fel magát

Csupasport
25 perce

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
2026.10.15. 14:44

Rakonczay Gábor a biztos kudarc felé haladva sem adta fel

Csupasport
2026.10.13. 16:27

Elsodorta az autó, közel száz kilométert fájdalmakkal tett meg a Spartathlonon

Csupasport
2026.10.08. 14:44

Kétszáz kilométert robot üzemmódban futott a Spartathlonon

Csupasport
2026.10.07. 21:03

Bódis Tamás kivételes pályafutásában az idei Spartathlon-győzelem került az első helyre

Csupasport
2026.10.06. 14:43

Fájdalmas volt a vége, de már az újabb Spartathlon jár a fejében

Csupasport
2026.10.01. 14:44

„Most már értem, honnan jött az erő” – Bódis Tamás köszöni a szurkolást

Csupasport
2026.09.29. 11:49