Marseille: volt PSG-edző lesz a megmentő? Érzékeny téma!

K. Zs.K. Zs.
2023.09.26. 08:51
null
Christophe Galtier gondolkodóba esett (Fotó: AFP)
Francia sajtóhírek szerint elképzelhető, hogy a PSG-től nyáron távozó Christophe Galtier lesz az Olympique Marseille vezetőedzője. A Radio Monte Carlo úgy tudja, hogy a marseille-i labdarúgócsapat vezetői felvették a kapcsolatot a trénerrel, aki azonban nem szeretne elhamarkodott döntést hozni.

 

Az RMC emlékeztet, hogy Marseille-ben már nyár elején szóba került Christophe Galtier szerződtetése, ám akkor a tréner még nem rendezte le minden területen a váltást a PSG-vel, továbbá uralta a sajtót a nizzai időszakából előbukkanó rasszista gyanúsítás, amely miatt rövid időre őrizetbe is került.

A PSG-vel és korábban a Lille-lel is francia bajnokságot nyerő Galtier akkor nyugalomra vágyott, nem kívánt azonnal új állást vállalni, csakhogy az RMC szerint most már más a helyzet. Ugyanakkor az edző – akinek környezete a rádió érdeklődésére sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a marseille-i érdeklődést – biztosra akar menni, tudni szeretné mindenekelőtt azt, hogyan fogadnák kinevezését a marseille-i szurkolócsoportok.

Galtier marseille-i születésű, az OM-ben kezdte játékoskarrierjét – játszott például az 1987-es kupadöntőben –, pontosan tisztában van a városbeli „futballéletérzéssel”, tökéletesen ismeri a Ligue 1 pillanatnyi erőviszonyait.

Ez kiváló alap, hiszen az OM vezetősége éppen ilyen szakembert keres, méghozzá a lehető leggyorsabban, azonban ismerve a nyáron kinevezett spanyol tréner, Marcelino távozásának körülményeit – gyakorlatilag a szurkolói csoportok lázadása kényszerítette ki –, érthető Galtier (és a klubvezetők) óvatossága, amelyet különösen indokolttá tesz, hogy néhány hónappal ezelőtt az edző az OM-ultrák által gyűlölt ősi riválissal, a PSG-vel lett bajnok.

A marseille-i szurkolók szemében érzékeny pont a rasszista gyanúsítás is. „Ha őt nevezik ki, nem fogom kifütyülni, hiszen az Olympique Marseille vezetőedzője. De azt gondolom, hogy egy ilyen gyanú árnyékában élő edzőt nem fogunk szerződtetni. Bízom abban, hogy a vezetők kellően bölcsek ahhoz, hogy ezt a kérdést időben tisztázzák” – mondta az RMC-nek Christophe Cataldo, az egyik szurkolói csoport, a Dodger's vezetője.

Mint ismert, az OM kispadján jelenleg ideiglenes megbízással a csapat korábbi játékosa, Jacques Abardonado ül, ám a PSG-től elszenvedett súlyos hétvégi vereség (0–4) nem erősítette meg pozícióját.

Galtier a PSG előtt a Nice (2021–2022), a Lille (2017–2021), edzői pályája legelején pedig a Saint-Étienne (2009–2017) vezetőedzője volt – utóbbi klubbeli kollégái közül van, aki most az OM vezetőségében dolgozik, így segíthetné beilleszkedését.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
2026.10.11. 23:00

Legyűrte a PSG a Le Mans-t

Francia labdarúgás
2026.10.10. 23:22

„Jobb, ha mindenki hozzászokik” – Dembélé nem került be a PSG keretébe

Francia labdarúgás
2026.10.10. 13:14

Remekelt a világbajnok Thauvin, a Lens legyőzte a Lyont

Francia labdarúgás
2026.10.09. 23:10

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
2026.09.21. 10:56

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45