Szerbia: Mihajlovics lemondott, korábbi együttesénél folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.20. 10:12
Szinisa Mihajlovics, a szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hivatalosan is benyújtotta lemondását, miután Szerbia nem jutott ki a 2014-es brazíliai vb-re. Mihajlovics a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette döntését, azt is elmondta, csütörtöktől az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban gyengélkedő Sampdoriát irányítja.

„Az elmúlt hetekben rengetegszer szegezték nekem a kérdést, hogy folytatom-e, mint a szerb válogatott szövetségi kapitány, de tiszteletből nem akartam akkor még erről nyilatkozni. Átbeszéltem mindent a vezetőséggel, és arra a döntésre jutottam, hogy le kell mondanom” – nyilatkozta Mihajlovics.

Az is eldőlt, hogy Mihajlovics a Sampdoriánál folytatja, ahol játékosként 1994 és 1998 között 110 mérkőzésen 12 gólt szerzett.

„A Sampdoria ajánlatát fogadtam el, amelynél korábban négy évig játszottam. Szeretném leszögezni, hogy a Samp ajánlata nem befolyásolta a döntésemet, azért távoztam a szövetségi kapitányi pozícióból, mert a vezetők nem tudták garantálni, hogy maradnak, így én sem akartam folytatni” – tette hozzá Mihajlovics.

A szerb edzőnek nem lesz könnyű dolga új együttesénél, ugyanis a Delio Rossit az előző héten menesztő genovaiak 12 forduló után csak a 18. helyen állnak a Serie A-ban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik