Győzelmükkel az argentinok csoportelsők, a görögök elbúcsúztak

Vágólapra másolva!
2010.06.22. 20:27
A mérkőzés előtt a B-csoportból mindenki továbbjuthatott volna némi szerencsével, így a két forduló után hat ponttal álló argentinok győzelemre játszottak. A görögök viszont nagy erőkkel bekkeltek, és csak szórványos ellentámadásokat vezettek. Az argentin fölény a 75. percben érett góllá, és mivel az európaiak nem tudtak újítani, kikaptak és kiestek. A mérkőzés végén a 36 éves Martín Palermo is betalált.  

Egy jellemző kép a mérkőzésről (fotó: Action Images)
Egy jellemző kép a mérkőzésről (fotó: Action Images)
Egy jellemző kép a mérkőzésről (fotó: Action Images)

 

KÖVESSE A MÁSIK MÉRKŐZÉST IS!
Nigéria–Dél-Korea élő online közvetítés

Ahogyan beharangozó cikkünkben is kifejtettük, korántsem dőlhettek hátra az argentinok, így aztán Diego Maradona nem B-csapatát küldte pályára a szintén a továbbjutásért hajtó görögök ellen.

Jobban is kezdtek, ám mezőnyfölényük meddőnek bizonyult. Egyáltalán nem volt könnyű dolguk az argentinoknak, mert a görögök négy védőből és három védekező középpályásból húztak falat kapujuk elé, ezzel is demonstrálva, hogy messzemenően elégedettek lennének az egy ponttal.

A 13. percig kellett várni az első görög kontrára, de Martín Demichelis becsúszva szerelte a 16-oson belül Jorgosz Szamaraszt (úgy látszik, megtudták az európaiak, hogy a másik mérkőzésen megszerezték a vezetést a nigériaiak, ezzel pontszámban beérték őket).

A 18. percben Kun Agüero tört a görög kapura a bal oldalon, de lövését védte Alexandrosz Corvasz, aki Juan Verón 28 méterről eleresztett bombáját is kiütötte a léc alól. Egészen a 33. percig kellett várnunk az újabb említésre méltó eseményre: Verón remek labdájából Diego Milito futott el a jobb szélen, beadását az ötös túlsó sarkánál Agüero rúghatta kapura, Lukasz Vintra azonban gyönyörűen lépett bele lövésébe.

MIKOR KI ÁLLT TOVÁBBJUTÁSRA ?
10. perc: Argentína és Dél-Korea
12. perc: Argentína és Görögország
20. perc: Argentína és Görögország
30. perc: Argentína és Görögország
38. perc: Argentína és Dél-Korea
45. perc: Argentína és Dél-Korea
55. perc: Argentína és Dél-Korea
65. perc: Argentína és Dél-Korea
75. perc: Argentína és Dél-Korea
85. perc: Argentína és Dél-Korea
90. perc: Argentína és Dél-Korea
Legközelebb csak az egyperces ráadásban gyönyörködhettünk igazi futballban: először Maxi Rodríguez lőtt 16 méterről, de Corvasz mentett a bal saroknál, majd Lionel Messi ugyanolyan távolságról ívelt, de a görög kapuvédő ezúttal is szögletre tudott menteni.

A 48. percben Szamarasz kihasználhatta volna Demichelis hibáját, de elsőre 8 méterről Nicolás Burdissóba lőtt, majd a kipattanót a kapu mellé helyezte. Ez már csak azért is bosszantó volt a görögök számára, mert a másik mérkőzésen éppen ezekben a pillanatokban szerezte meg a vezetést Dél-Korea Nigéria ellen.

Az 57. percben Clemente Rodríguez bal oldali beadása csak centiméterekkel suhant el Diego Milito feje fölött, majd egy perc múlva Rodríguez lőtt 20 méterről, alig a jobb alsó mellé. Otto Rehhagel válaszként beküldte titkos fegyverét, a kreatív Szotirisz Niniszt. Ám hiába vártuk a huszáros görög rohamokat, az argentinok játszottak mezőnyfölényben és gólveszélyesebben.

Újra Corvasznak kellett bravúrokat bemutatnia, előbb Messi távoli szabadrúgásánál, majd Mário Bollatti ötméteres bombájánál (utóbbinál ápolni is kellett). A „másik ágon” időközben egalizáltak az afrikaiak, ezzel együtt még mindig a dél-koreaiak álltak jobban a továbbjutásért vívott harcban.

A 75. percben megszerezték a vezetést a dél-amerikaiak: egy bal oldali szögletet Demichelis előbb Militóra fejelt, majd a lepattanót 5 méterről a jobb felsőbe lőtte, elemi erővel. 0–1

Tíz perccel az argentin gól után Messi lőtt kapufát kissé balról, 15 méterről, majd az ő próbálkozását ütötte az addig hibátlanul védő görög kapus a csereként beállt Martín Palermo elé, aki öt méterről nem is hibázott.

A két forduló után hat ponttal álló argentinok győzelemre játszottak, míg a görögök nagy erőkkel bekkeltek és csak ritkán vezettek ellentámadásokat. Az argentin fölény a 75. percben érett góllá, és mivel az európaiak nem tudtak újítani, kikaptak és kiestek. Hogy Diego Maradonának még jobb kedve legyen, régi barátja, a veterán Martín Palermo is betalált a végén.

 

 
 
 A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
  1. Argentína 3 3 7–1 +6  9  
  2. Dél-Korea 3 1 1 1 5–6 –1  4  
  3. Görögország 3 1 2 2–5 –3  3  
  4. Nigéria 3 1 2 3–5 –2  1  
 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik