Vb 2022: Argentína nem játszik jól, de örülnék Messi sikerének – Ronaldo

Vágólapra másolva!
2022.12.12. 20:38
null
Lionel Messi legutóbb 2014-ben volt ilyen közel a világbajnoki címhez (Fotó: AFP)
A brazilok legendás csatára, Ronaldo kifejtette a véleményét Lionel Messiről és az argentin válogatottról – a „Fenomén” szerint a dél-amerikaiak nem játszanak jól, azonban örülne, ha a 35 éves klasszis végre megnyerné a világbajnokságot.


„A futballban játszanod és győznöd kell. Senki sem kap ingyen semmit, még Messi sem. Természetesen van esélye a végső sikerre. Argentína nem játszik jól, de elképesztően szenvedélyesek és agresszívak. És persze ott van nekik Messi is. Személy szerint én örülnék, ha végre megnyerné a világbajnokságot” – mondta Ronaldo a Mundo Deportivónak.

A „Fenomén” azért hozzátette, brazilként nem lenne neki könnyű látni, ahogyan az argentinok ünnepelnek a katari világbajnokság után.

Messit sokáig kritizálták azért, hogy argentin mezben nem nyert semmit, ám azok után, hogy három Copa América-döntőt is elbukott hazájával, 2021-ben vége a csúcsra ért a dél-amerikai tornán.

A 35 éves klasszisnak azonban minden bizonnyal a világbajnoki cím okozná a legnagyobb boldogságot – 2014-ben nagyon közel volt ahhoz, hogy hazavigye a trófeát Argentínának, ám a brazíliai vb fináléjában a németek egy góllal jobbnak bizonyultak a hosszabbításban.

Messiék kedden találkoznak Horvátországgal az elődöntőben – az argentinok szeretnének visszavágni Modricéknak a 2018-as kiütéses vereségért.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
ELŐDÖNTŐ

20.00: Horvátország–Argentína, Luszaíl (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik