Vb 2014: nem állnak jól az előkészületekkel Manausban

MTI MTIMTI MTI
2012.11.30. 18:37
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) pénteken figyelmeztette Manaus városát, gyorsítsa fel a 2014-es brazíliai világbajnokságra készülő stadionban folyó munkálatokat, mert fennáll a veszélye annak, hogy az aréna nem készül el időben.

„Az egyetlen város, ahol ténylegesen nagyobb sebességre kell kapcsolni, az Manaus – mondta Jérome Valcke, a FIFA főtitkára. – Jövő decemberig készen kell lenniük mindennel, ehhez pedig elengedhetetlen a munka felgyorsítása.”

Valcke szerint a 44 ezer férőhelyes Amazonia Aréna jelenleg 50 százalékos készültségi állapotban sincs, a határidőket azonban tartani kell, s egy évnél több idő nem áll rendelkezésére a helyieknek arra, hogy elvégezzék a szükséges munkálatokat.

„Nincs B-terv, ha úgy alakul, egy stadiont kiveszünk a helyszínek közül, ahogyan ezt már korábban megtettük a németek és a dél-afrikaiak esetében” – tette hozzá a főtitkár.

A 2014-es vb mérkőzéseinek az eredeti tervek szerint Rio de Janeiro, Sao Paulo, Brazíliaváros, Belo Horizonte, Porto Alegre, Salvador, Cuiabá, Curitiba, Fortaleza, Manaus, Natal és Recife ad majd otthont.

A torna főpróbáján, 2013. június 15. és 30. között Brazíliavárosban, Rio de Janeiróban, Belo Horizontéban, Fortalezában, Recifében és Salvadorban rendezik meg a Konföderációs Kupát, amelyen a házigazda Brazília, a világ- és Európa-bajnok Spanyolország, továbbá Olaszország, Uruguay, Japán, Mexikó és Tahiti, valamint a januári Afrika-kupa győztese vesz részt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Brazil vb-kezdet vereséggel; az egyetlen belga érem – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.14. 16:53

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32