B. Ö. B.
2023.06.03 12:02 Frissítve: 2023.06.03 15:31

Az eső megérkezett, de a Red Bull az élen maradt Barcelonában

Max Verstappen zárt az élen a Formula–1-es Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésén is. A Red Bull holland versenyzője mögött a csapattársa, Sergio Pérez végzett. A harmadik leggyorsabb kört Lewis Hamilton autózta az utolsó, részben esős edzésen, amelyen a piros zászló is előkerült Logan Sargeant miatt.

Max Verstappen (elöl) még száraz pályán autózta a „győztes" körét (Fotó: AFP)

 

A Red Bull – és ezúttal is főleg Max Verstappen révén – igen erősen nyitott Barcelonában, ám a „vörös bikák" után érdekesen alakult a sorrend a pénteki szabadedzéseken. Az első tréningen például Nyck de Vries a negyedik lett, míg a második gyakorláson Nico Hülkenberg zárt közvetlenül Verstappen és Fernando Alonso mögött. Az új fejlesztések, a kissé módosított vonalvezetés, illetve a Pirelli új, a tervek szerint a Brit Nagydíjon debütáló abroncsainak tesztelése tehát nagy hatással volt (különösen) a középmezőnyre.

Ami az időjárást illeti, pénteken ideális körülmények között körözhetett a mezőny, a szombati utolsó tréning előtt azonban igen ijesztő esőfelhők jelentek meg a pálya felett, és 80 százalékos esély volt arra, hogy a mezőnynek nedves pályán kell köröznie a harmadik edzés legalább egy részében.

53. SPANYOL NAGYDÍJ
JÚNIUS 2., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:14.606
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:13.907
JÚNIUS 3., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:13.664
Időmérő: 16.00–17.00
JÚNIUS 4., VASÁRNAP
A verseny (66 kör, 307.236 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 18., 20.00Kanadai Nagydíj, Montreal
Július 2., 15.00Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 9. 16.00
Brit Nagydíj, Silverstone

Nem csoda tehát, hogy mire zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, szinte a teljes mezőny felsorakozott, hogy teljesíthessen néhány kört száraz körülmények között. A körözés azonban mindössze szűk tíz percig tartott, hiszen Logan Sargeant kicsúszása miatt már az eső érkezése előtt félbe kellett szakítani a körözést. 

A Williams újonca az utolsó kanyarban hibázott, aminek következtében kicsúszott a kavicságyba, s autóját gumifal állította meg. A piros zászlós időszak alatt az eső is megérkezett, így amikor folytatódhatott az edzés, a versenyzők nem siettek vissza a pályára.

Végül Lando Norris törte meg a csendet szűk fél órával az edzés vége előtt, de a McLaren versenyzője is mindössze egy ismerkedős kör erejéig hagyta el a garázsát. Újabb néhány perces várakozás után a Ferrari pilótái már mért kört is autóztak, majd szép lassan a többi versenyző is visszatért a pályára.

A nedves pályán természetesen jóval lassabb köröket teljesítettek a versenyzők, de folyamatosan száradt az ideális ív. Végül Norris próbálkozott meg elsőként egy gyors körrel slick gumikon, de az utolsó percekre a teljes mezőny a száraz pályára alkalmas abroncsokon körözött.

A köridők viszont nem érték el a korábbiakat, s így az edzés elején kialakult sorrend lett a végeredmény. Ennek értelmében Verstappennél a harmadik edzésen sem volt gyorsabb versenyző Barcelonában. A második helyen Sergio Pérez végzett, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

A top tízet Carlos Sainz Jr., Fernando Alonso, George Russell, Charles Leclerc, Valtteri Bottas, Cunoda Juki és Norris egészítette ki. 

Folytatás 16 órakor az időmérővel!

SPANYOL NAGYDÍJ, A HARMADIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE 
  1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:13.664 átlag: 227.590 km/ó 14 kör
  2. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 1:13.914 0.250 mp h. 14
  3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:14.072 0.408 9
  4. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:14.240 0.576 20
  5. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:14.264 0.600 14
  6. George Russell brit Mercedes 1:14.278 0.614 16
  7. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:14.353 0.689 18
  8. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:14.360 0.696 15
  9. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 1:14.659 0.995 16
10. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:14.681 1.017 20
11. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:14.681 1.017 15
12. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda RBPT 1:14.693 1.029 18
13. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:14.756 1.092 14
14. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1:14.988 1.324 12
15. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1:15.105 1.441 17
16. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:15.266 1.602 15
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:15.534 1.870 12
18. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:15.841 2.177 14
19. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:15.851 2.187 13
20. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1:16.529 2.865 5

 

Még több
2023.09.23 17:42:08

F1 nemzetisport.hu

Bár Pérez célba sem ért, Verstappen diadala révén már biztosan konstruktőri bajnok a Red Bull.

2023.09.23 05:53:54

F1 nemzetisport.hu

A Red Bull-os több mint fél másodperccel előzte meg Piastrit és Norrist, negyedikként Leclerc zárt.

2023.09.22 09:00:26

F1 nemzetisport.hu

A hollandot Leclerc és Norris követte az első hármasban.

2023.09.18 11:36:49

F1 nemzetisport.hu

A 2024-es Magyar Nagydíjra július végén kezdődött el a jegyértékesítés, és a belépők nagy része pillanatok alatt gazdára talált. (x)

2023.09.17 11:35:44

F1 nemzetisport.hu

Verstappen és Pérez is pontot szerzett • Russell az utolsó körben dobta el dobogós helyezését.