F1: jövőre több tesztlehetőséget kaphatnak a csapatok

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 13:00
null
Többet gyakorolhat jövőre a mezőny (Fotó: AFP)
A legfrissebb hírek szerint összesen nyolc napot tesztelhetnek a Formula–1-es csapatok a 2022-es idényrajt előtt.

 

Az istállók rendelkezésére mindössze három tesztnap állt a 2021-es, átmenetinek számító idény előtt, amit a résztvevők meglehetősen keveselltek, és szorgalmazták, hogy a nagy szabályváltoztatásokat hozó 2022-es kiírás előtt mindenképp növeljék meg a felkészülési időt.

A legfrissebb hírek a vezetőség eleget is tesz az alakulatok kérésének, hiszen a tervek szerint 23 nagydíjból álló következő idényt nyolcnapos teszt előzheti meg, ami majdnem háromszor annyi felkészülési időt jelent, mint amennyi a rendelkezésükre állt az idén.

Értesülések szerint az első gyakorlást a Circuit de Catalunyán rendezik február 21. és 25. között, vagyis összesen öt napig fog majd tartani, míg a másodikat március 12. és 13. között bonyolítják le Szahírban. A tervekkel ugyanakkor van némi probléma, hiszen ahhoz, hogy megvalósulhassanak, változtatni kell a 2022-es sportszabályzaton.

Az ugyanis kimondja, hogy összesen három napot ölelhet fel egy teszt, a barcelonai azonban ezt meg fogja haladni, illetve azt is, hogy minimum tíz napnak kell eltelnie akkor, ha egyazon helyszínen van a gyakorlás, valamint az idénynyitó, ami a bahreini felkészülés esetében nem történne meg, hiszen nyolc nap lenne a két esemény között.

Ezek mellett a tervezett versenynaptár is módosulhat, hiszen a Kínai Grand Prix szervezői a jelentések szerint jelezték, nem biztos, hogy vállalni tudják az áprilisi futamrendezést, mivel a koronavírus-járvány miatt továbbra is szigorítások vannak érvényben ott. A Formula–1-es mezőnyt legutóbb 2019-ben fogadó Sanghaj helyét a RaceFans értesülései szerint Imola veszi át, amelynek egyébként is állandó helyet igyekezett találni a sportág.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport-világtanácsa (WMSC) október 15-én, vagyis most pénteken ülésezik, és dönt várhatóan a 2022-es naptártervezetről, valamint a tesztprogramról.

Legfrissebb hírek

Norris szerint még nincs ok a mosolygásra; Verstappen úgy érzi, egyelőre nem elég gyors Abu-Dzabiban

F1
8 órája

Norris és Verstappen továbbra is az élen; Piastri a top 10-en kívül a második abu-dzabi edzésen

F1
11 órája

Nyolc ezredmásodperc: Norris szoros csatában Verstappen előtt az Abu-dzabi Nagydíj nyitó edzésén

F1
16 órája

A kétfrontos háború átka – Zsoldos Barna jegyzete

F1
2025.12.04. 23:34

Norrisnak a világot jelentené a bajnoki cím, de nem fogja megkérni Piastrit, hogy segítsen neki

F1
2025.12.04. 20:06

Norris, Verstappen vagy Piastri? – a 2025-ös szezonzáró következik Abu-Dzabiban

F1
2025.12.04. 18:10

A Cadillac a Super Bowl reklámblokkjában leplezi le 2026-os autóját

F1
2025.12.03. 14:58

F1-idényzáró: az izgalmas verseny minden pillanata élőben az M4 Sporton

F1
2025.12.03. 14:26
Ezek is érdekelhetik