F1: Hamilton szerint csalóka a Ferrari jerezi eredménysora

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.04. 19:50
null
Kimi Räikkönen elégedett, mert nemcsak gyors, megbízható is a Ferrari (Fotók: Action Images)
Kimi Räikkönen a jerezi tesztelés zárása után elmondta, a Ferrari sokkal jobban áll, mint tavaly ugyanilyenkor, hiszen nem csupán gyors köröket futott a Ferrari a négy nap során, hanem hosszasan körözött vele a finn és csapattársa, Sebastian Vettel. Amíg a Mercedestől Nico Rosberg azt mondta, figyelemreméltó a Ferrari jerezi produkciója, Lewis Hamilton biztos benne, hogy az üzemanyagszintek kiegyenlítődésével vissza fog állni az élre a világbajnoki címvédő csapat.

Kimi Räikkönennek kedden meg kellett elégednie a 2. leggyorsabb körrel, de szerdán ismét Ferrari-versenyző végzett az első helyen az időeredmények tekintetében, így az olaszok négyből 3 napon a leggyorsabbnak bizonyultak, ráadásul a finn versenyzőé lett a legjobb kör az egész jerezi teszt során.

„Sok kört tettem meg, nem hátráltattak jelentősebb problémák – nyilatkozta elismerően Räikkönen. – Az időjárással meggyűlt kissé a bajunk a napokban, de egyértelműen jól sikerült az első tesztünk, a kezdés kiváló. Nem kérdés, jobban állunk, mint tavaly, de persze még sok mindenen kell dolgoznunk."

Lewis Hamiltonnak hétfőn adódtak problémái a Mercedesszel, és a szerdai gyakorlás sem ment zökkenőmentesen a brit pilóta számára, ugyanis megpördült az autójával, amely emiatt leállt. Így is a címvédő nevéhez fűződik a legtöbb megtett kör, a Mercedesnél ma sem álltak le a versenytávok teljesítésével.

„Rengeteg kilométert teljesítettünk a héten, és jó látni a lelkesedést a csapaton – mondta a brit versenyző. – Persze adódtak problémáink, de ezeket könnyen megoldhatjuk. Attól függetlenül, hogy a Ferrari gyorsnak tűnik, velünk ellentétben ők rövidebb etapokat teljesítettek, és biztos vagyok benne, hogy az üzemanyagszintük is alacsonyabb volt a többi csapaténál. Én kissé nehezen szokom hozzá az új autókhoz, így volt ez az elmúlt években is. Úgy érzem, az új autónk nagyon hasonlít a tavalyihoz, nehéz különbséget tenni köztük."

Lewis Hamilton kisebb megcsúszása ellenére hasznos napot zárt a Mercedesszel
Lewis Hamilton kisebb megcsúszása ellenére hasznos napot zárt a Mercedesszel

Bizakodó a Williams is. Tavaly több dobogós helyezést is szereztek a grove-iak, de idén már a győzelmekért szeretnének harcolni, és úgy gondolják, hogy az új autóval erre meg is lehet az esélyük.

„Az autónk ismét bebizonyította, hogy megbízható, és az elmúlt négy napban kiegyensúlyozottan teljesített. Sikerült hibáktól mentes napot teljesítenem, de természetesen van még néhány terület, ahol javítanunk kell. Két lábbal a földön állunk, mostantól azon dolgozunk, hogy még gyorsabbá tegyük az autónkat a barcelonai tesztig" – összegzett Felipe Massa.

Habár kedden Daniel Ricciardo elmondta, hogy egyelőre nincs oka a Red Bullnak pánikba esni, Danyiil Kvjat szerdai tesztnapja sem sikerült eredményesre, az orosz versenyző alatt ugyanis megállt az RB11. Ettől függetlenül Kvjat elégedett csapata munkájával.

„Eredményes nap áll mögöttünk – mondta az orosz pilóta. – Minden egyes megtett kör számít, és végre volt lehetőségünk jó néhányat teljesíteni, ezért úgy érzem, ez volt az egész teszt leghasznosabb napja. Természetesen nem ott tartunk, ahol szeretnénk, de közösen megoldhatjuk a problémáinkat. Megbízom a Renault-ban és a Red Bullban, és tudjuk, hogy nem lesz könnyű ledolgozni a hátrányunkat, főleg a Mercedeshez képest, de a kemény munka meg fogja hozni a gyümölcsét."

TEKINTSE MEG A JEREZI TESZTRŐL KÉSZÜLT GALÉRIÁNKAT!

Fejlődik a McLaren, az utolsó tesztnapon Jenson Button már 35 kört tett meg. A csapat attól függetlenül is elégedett, hogy ők teljesítettünk a legkevesebb kört az egész jerezi teszt során, bár bevallották, hogy emiatt csak a tervezett program 50 %-át tudták végrehajtani.

„Sajnos akadtak problémáink az elmúlt négy nap során, amelyek nem voltak olyan nagyok, de ettől függetlenül sok időt vesztettünk – nyilatkozta a csapat mérnökigazgatója, Matt Morris. – Ma sem ment minden a tervezettek szerint, de szerencsére megfelelő mennyiségű adatot tudtunk gyűjteni, amelyeket a munkatársaink kielemeznek a gyárban. Jenson visszajelzései is hasznosak voltak a számunkra. Egy teljesen új erőforrással kezdjük meg az új szezont, így természetesen erről is sok információt gyűjtöttünk, amelyet elküldünk Japánba, hogy a Honda ki tudja javítani a hibákat a barcelonai tesztig, amelyre reménnyel telve utazunk majd el."

FORMULA–1-ES TESZT, JEREZ
4. NAP

1. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:20.841 (106 kör)
2. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:22.019 (112)
3. Hamilton (brit, Mercedes) 1:22.172 (116)
4. Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) 1:22.553 (97)
5. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.116 (73)
6. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:23.802 (53)
7. Kvjat (orosz, Red Bull-Renault) 1:23.975 (63)
8. Button (brit, McLaren-Honda) 1:27.660 (35)

A JEREZI TESZT (a napi összefoglaló az eredményre kattintva érhető el)
február 1.
február 2.
február 3.
február 4.
1. Vettel 1:22.620
1. Vettel 1:20.984
1. Nasr 1:21.545
1. Räikkönen 1:20.841

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik