F1: a pilóták maradnak, a motorfőnök megy a Ferraritól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.05. 13:12
Jövőre is Fernando Alonso és Kimi Räikkönen kormányozza a két Ferrarit az F1-ben. A motor fejlesztéséért felelős vezető viszont sajtóhírek szerint távozott Maranellóból.

„Két csodálatos pilótánk van, és biztos vagyok benne, hogy jövőre is velünk maradnak – mondta Marco Mattiacci csapatfőnök Alonsóról és Räikkönenről. – Mindannyian meg szeretnénk nyerni a világbajnokságot, ezért megértem Fernandót és Kimit, ha mérges a gyenge teljesítményünk miatt. Azon dolgozunk, hogy előrelépjünk, és ehhez az ő segítségüket is kérem. Rajtuk is múlik, mennyire marad egységes a csapat."

Luca Marmorini motorfejlesztési vezető távozásáról a Corriere della Sera írt. A Ferrari sajtófőnöke Silverstone-ban nem erősítette meg a hírt, de azt elárulta, hogy több részlegen is átalakítják a személyzetet.

A Ferrari motorja nem olyan erős, mint a Mercedesé, és szakértők azt is kiderítették, hogy a turbót méretezték el benne – a megoldást már nem a korábban a Toyotánál is dolgozó Marmorini vezetésével fogják megkeresni, a Corriere della Sera szerint házon belülről, az olasz szakemberek közül kerül ki az utód.

Legfrissebb hírek

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
19 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
Tegnap, 7:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10