F1: a Mercedes lényeges fejlesztésekkel készül az idény utolsó versenyeire

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.09.26. 11:28
Komoly fejlesztések várhatók a Mercedestől az év végén (Fotó: Getty Images)
A Formula–1-ben szereplő Mercedes arról számolt be, hogy az év utolsó hat versenyére jelentős fejlesztéseket végeznek majd az autóikon.

A Mercedesnél kifejezetten csalódottak lehetnek a Szingapúri Nagydíjat követően, hiszen hiába kezdtek a pilótái a második sorból, végül csak a negyedik és a hatodik helyen értek célba. Ezzel a futammal a Ferrari előnye a konstruktőri világbajnokságon immár 112 pontosra nőtt, amivel szinte minden reális esélye elveszett a német istállónak, hogy a tabella harmadik helyén végezzen. 

Ennek ellenére a csapat nem engedte még el teljesen az idei évet, a legfrissebb hírek szerint az október végi Amerikai Nagydíjtól kezdve komoly változásokra számíthatnak a Mercedes szurkolói, hiszen még jelentős fejlesztéseket terveznek végrehajtani a mérnökök. 

„Igen erős csomagunk van Austinra, ami, reméljük, nagy előnyt adhat majd nekünk a hétvégén. Azon dolgozunk, hogy kiküszöböljük az összes problémát, amellyel Szingapúrban szembe kellett néznünk. Nagy munkát fektetünk abba, hogy az idény utolsó versenyeire egy igazán versenyképes autót rakjunk össze” – árulta el a Mercedes technikai vezetője, James Allison. 

A német gárdának azonban nemcsak az autója, hanem a taktikája is fejlesztésre szorul. A szakember azt is bevallotta, egyértelműen rossz stratégiát használtak Lewis Hamiltonnal a legutóbbi futamon. 

„Ha visszatekerhetnénk az időt, hogy közepes keverékű gumit használjunk a lágy helyett, megtennénk. A futam előtt nem igazán volt semmi konkrét elképzelésünk, hogy reagálnak majd az abroncsok a hőre, és nem döntöttünk jól. Egyértelműen hibát követtünk el.”

 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
  1.Max Verstappen    710172331
  2.Lando Norris    310164279
  3.Charles Leclerc    2816-245
  4.Oscar Piastri    2717-237
  5.Carlos Sainz Jr.    15151190
  6.Lewis Hamilton    23172174
  7.George Russell    14152155
  8.Sergio Pérez    -3143144
  9.Fernando Alonso    --111  62
10.Nico Hülkenberg    --7-  24
11.Lance Stroll    --5-  22
12.Cunoda Juki    --7-  22
13.Alexander Albon    --4-  12
14.Daniel Ricciardo    --41  12
15.Pierre Gasly    - -5-   8
16.Oliver Bearman    --2-   7
17.Kevin Magnussen    --3-   6
18.Esteban Ocon    --4-   5
19.Franco Colapinto--1-   4
a világbajnokság állása
1.McLaren-Mercedes516
2.Red Bull-Honda RBPT475
3.Ferrari441
4.Mercedes329
5.Aston Martin-Mercedes86
6.RB-Honda RBPT34
7.Haas-Ferrari31
8.Williams-Mercedes16
9.Alpine-Renault13
10.Sauber-Ferrari0  
konstruktőrök

 

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
Tegnap, 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik