F1: a Mercedes a kivonulásáról fog tárgyalni – sajtóhír

H. L.H. L.
2020.01.29. 14:41
null
Hiába a sikerek, kérdéses a csapat jövője (Fotó: AFP)
Sajtóértesülések szerint a Daimler vezetősége két hét múlva arról fog tárgyalni, kivonuljon-e 2020 végén a Formula–1-ből.

 

A tavaly sorozatban a hatodik konstruktőri címét ünneplő Mercedes 2020 végéig kötelezte el magát a Formula–1-ben, így maradása továbbra is kérdéses a nagy szabályváltoztatásokat hozó, 2021-es idény előtt. A RaceFans és az Autocar információi szerint a Daimler elnöksége két hét múlva, február 12-én ülésezik, és napirenden lesz a Formula–1-ből történő kivonulás is, mint lehetséges forgatókönyv.

A Mercedes esetleges távozásával Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is elveszítené jelenlegi ülését, igaz, mindkét versenyző szerződése idén jár le.

Az értesülések szerint a kivonulás csak az egyik gyárat érintené, hiszen a Mercedes motorgyártóként továbbra is maradna a sorozatban. Ezt támasztja alá az is, hogy a németeknek a Racing Pointtal, a McLarennel és a Williamsszel is érvényes szerződésük van – utóbbi csapattal ráadásul egészen 2025-ig.

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
14 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik