F1: itt a vége, Fernando Alonso befejezi a sorozatban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.14. 17:10
null
Fernando Alonso a szezon végén befejezi az F1-es versenyzést (Fotó: AFP)
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a szezon végén befejezi Formula–1-es pályafutását.

 

Alonso egy visszaszámlálós posztot osztott meg a minap, utalva ezzel keddi nagy bejelentésére. Követőinek nem kellett több, egyből elindultak a találgatások, hogy hol folytatja a McLaren pilótája. A kétszeres világbajnok spanyol korábban már versenyzett az Indianapolis 500-on, és jelezte, hogy szívesen kipróbálná magát egy teljes szezonban az IndyCar mezőnyében.

A tippelgetésnek aztán ígéretéhez híven kedden véget vetett Fernando Alonso: bejelentette, hogy nem folytatja F1-es pályafutását. A McLaren versenyzője a 2001-es Ausztrál Nagydíjon debütált a sorozatban még a Minardi istálló színeiben, később megfordult a Renault-nál, a Ferrarinál, valamint a McLarennél is, ahol most szerepel. A jelenlegi a 17. szezonja a „száguldó cirkuszban", mivel a 2001-es kezdet után 2002-ben csak tesztelt, később 2005-ben és 2006-ban is világbajnok lett a Renault-val.

„Tizenhét csodálatos év után eljött a váltás ideje, továbbállok. Hónapokkal ezelőtt meghoztam ezt a nehéz döntést. Még van hátra az idényből néhány futam, amelyeken minden eddiginél motiváltabban fogok versenyezni. Meglátjuk, mit hoz a jövő, izgalmas kihívások elé nézek. Életem egyik legboldogabb időszakát élem, de új kalandokat akarok átélni" – így Fernando Alonso.

Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója nem győzte dicsérni a 37 éves spanyol pilótát. „Fernando nemcsak a McLaren, hanem az egész F1 nagykövete. A sorozatban eltöltött tizenhét fantasztikus esztendeje egy újabb lap a Formula–1 amúgy is vastag történelemkönyvében. Mindenkinek szüksége van a változásra, Fernando életében most jött el ez a pillanat. Tiszteletben tartjuk a döntését, a vele folytatott beszélgetések alapján számítottunk is rá."


Legfrissebb hírek

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
10 órája

Gasly rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
11 órája

Leclerc és Hamilton levadászná Antonellit a silverstone-i versenyen

F1
13 órája

Antonelli megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt a silverstone-i időmérőn

F1
14 órája

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
19 órája

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 20:50

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
2026.07.03. 18:15

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 14:35
Ezek is érdekelhetik