F1: Alonso elárulta, miért nem folytatja a sorozatban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.16. 20:12
null
Fernando Alonso akciódúsabb sorozatban próbálná ki magát (Fotó: afp)
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso elárulta: azért fejezi be a szezon végén Formula–1-es pályafutását, mert nem tetszik neki, hogy a pályán nagyon kevés akciót láthat a közönség.

„A pályán már nem látunk annyi akciót, mint amennyiről akkor álmodoztam, amikor elkezdtem az F1-et – mondta el Fernando Alonso a spanyol Marca újságírójának arról, hogy miért hagyja ott a sorozatot. – A korábbi években azért ez nem így volt. Az elmúlt két év szomorú és frusztráló volt az eredmények hiánya miatt. Abbahagyom, mert nekem kevés, ami most ténylegesen a pályán történik. Amikor már olyan dolgokról beszélünk csak, amik nem a pályán történnek: vitákról és hibás rádióüzenetekről. Vannak más lehetőségek, amelyek több akciót, boldogságot nyújtanak számomra, ezért döntöttem így.

A Formula–1 utáni időszakáról azonban még semmi konkrétumot nem szeretett volna elárulni.

„Csak néhány hónap múlva tudom bejelenteni, mi lesz. Talán októberben.″

Attól viszont egyáltalán nem zárkózott el, hogy egyszer újra visszatérjen a „száguldó cirkuszba″.

„Fiatal vagyok még, nem negyvenöt éves, erősnek érzem magam. Ebben az évben összesen huszonhét versenyem lesz. Csak azért hagyom abba, mert úgy döntöttem. De ki tudja... ″

Legfrissebb hírek

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
10 órája

Gasly rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
11 órája

Leclerc és Hamilton levadászná Antonellit a silverstone-i versenyen

F1
13 órája

Antonelli megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt a silverstone-i időmérőn

F1
14 órája

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
19 órája

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 20:50

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
2026.07.03. 18:15

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 14:35
Ezek is érdekelhetik