F1: „Álompáros? Jobb lenne, ha nem kerülne össze Sainz és Alonso”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.02. 09:44
null
Pedro de la Rosa nem támogatja a spanyol páros összeállását (Fotó: AFP)
Mivel továbbra is csak négy versenyző rendelkezik a jövő évre is érvényes szerződéssel, a megszokottnál is nagyobb mozgolódás várható a pilótapiacon. Egyes hírek szerint a McLarennél akár egy teljesen spanyol felállás is létrejöhet, hiszen sokan úgy vélik, Carlos Sainz Jr. lesz Fernando Alonso csapattársa 2019-ben. Pedro de la Rosa azonban nem támogatja a spanyol páros összeállását, valamint a bajnoki címért vívott csatáról is beszélt.

 

A 2018-as pilótapiacon sok a kérdőjel, ugyanis a húszfős mezőnyből csupán négyen rendelkeznek a jövő évre is érvényes szerződéssel.

Egyes értesülések szerint a renault-s Carlos Sainz Jr. is elhagyhatja a jelenlegi alakulatát, és 2019-ben honfitársa, Fernando Alonso mellett foglalhat helyet a McLarenben.

Pedro de la Rosa azonban nem ért egyet azokkal, akik úgy vélik, a két spanyol álompárost alkothat a wokingiaknál, sőt, óva inti Sainzt attól, hogy Alonso márkatársa legyen.

„Álompáros? Jobb lenne, ha nem kerülne össze Sainz és Alonso. Eléggé nehéz Fernando csapattársának lenni, szóval jobban örülnék, ha Carlos helyett valaki más szenvedne mellette. Carlosnak előbb össze kellene szednie még két- vagy háromévnyi tapasztalatot, mielőtt egy olyan fenevaddal mérné össze a tudását, mint Fernando” – figyelmeztette a Renault-versenyzőt, aki pár napja maga is nyilatkozott a jövőjével kapcsolatban.

„Ha a Renault mégis elkövetné azt a hibát, hogy elengedi Carlost, akkor is elmondhatja magáról, hogy letette a névjegyét az F1-ben – mondta, majd a bajnoki párharcra is kitért.

„A Mercedes ott nyer, ahol a Ferrarinak kellene, míg Sebastian (Vettel) szempontjából az a legdrámaibb, hogy hiába övé a legjobb autó, mégis 24 pont a lemaradása Lewis (Hamilton) mögött. Ennek ellenére még sok van hátra, és úgy hiszem, apróbb részletek fognak csak dönteni kettejük csatájábanzárta a gondolatait.

Legfrissebb hírek

Az egész idény rámehet a silverstone-i csapat problémáira

F1
23 órája

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
2026.04.09. 17:53

„Az idény eddigi eredményei megmutatták, hogy bárkit képes vagyok legyőzni” – Antonelli megcélozta a bajnoki címet

F1
2026.04.08. 16:50

Száz éve született Jack Brabham, aki saját építésű autójával lett F1-es világbajnok

Népsport
2026.04.02. 10:00

Verstappen nélkül tesztel a Red Bull; a Ferrari többször is pályára hajt az F1-es kényszerszünetben

F1
2026.03.31. 16:24

A győztes sosem fog beszélni róla, de az idei F1 javításra szorul

F1
2026.03.31. 14:29

„Egy kör különbség, és valószínűleg nyertem volna” – Russellt frusztrálja a Japán Nagydíj alakulása

F1
2026.03.29. 16:23

Verstappen komolyan fontolgatja, hogy befejezi az F1-es pályafutását

F1
2026.03.29. 14:56
Ezek is érdekelhetik