F1: a McLaren egy pilótát elenged, egytől végleg elköszönt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.17. 15:02
null
Alonso (jobbra) mehet Daytonába (Fotó: AFP)
Minden korábbinál erősebb jelét adta a McLaren annak, hogy engedélyezi Fernando Alonsónak, hogy részt vehessen a jövő évi Le Mans-i 24 óráson, miközben az is eldőlt, hogy a tavalyi év végén hivatalosan egy év szabadságra vonuló, valójában azonban tartalékpilótaként és nagykövetként továbbra is az istálló kötelékébe tartozó Jenson Buttonnak végleg megköszönik a csapat érdekében végzett munkát.

A McLaren-Honda F1-es csapatának ügyvezető igazgatója, Zak Brown a spanyol Deportivo Mundónak adott nyilatkozata szerint a csapat nem gördítene akadályt az elé, hogy a kétszeres világbajnok spanyol pilóta szerepelhessen a Le Mans-i 24 órás versenyen.

„Egy ideális világban imádnánk azt látni, hogy Fernando a McLarennel hódítja el a Triple Crownt. Monacóban már nyert F1-es versenyt, és azt gondolom, hogy az Indy500-ra is vissza fog térni egy nap, Le Mans pedig olyan viadal, amely iránt mi is érdeklődünk. Ha szeretne tapasztalatot gyűjteni, amíg eljutunk Le Mans-ba, akkor nyitottak vagyunk erre, tegye ezt meg akár Daytonában, akár Le Mans-ban” – idézte a spanyol lap a csapatvezetőt.

A McLaren tehát még távol áll a Le Mans-i indulástól, éppen ezért erősödtek fel az utóbbi időben azok a pletykák, amelyek szerint Alonso egy LMP1-es Toyota volánjánál indulna a 2018-as Le Mans-i 24 órás versenyen.

Mindeközben a McLaren versenyigazgatója, Éric Boullier egy másik, hivatalosan még az F1-es csapat kötelékébe tartozó pilótájával kapcsolatban nyilatkozott. A francia szakember ugyanis megköszönte a 2009-es F1-es világbajnoknak az elmúlt években az istálló érdekében végzett áldozatos munkát.

„Jenson nagyszerű pilótánk volt az elmúlt évek során, idén pedig kiválóan teljesítette a csapat nagyköveti posztján végzett feladatait. Az idény végén lejár a szerződése, de ettől függetlenül mindig része lesz a McLaren-családnak és mindig különleges helye lesz köztünk. Ilyen az élet: ez egy új lépés Jensonnak és egy új fejezet számunkra is, hiszen jövőre már Lando Norris lesz a harmadik számú versenyzőnk” – fogalmazott Boullier.

Button jövőre a főleg japán pályákon rendezett Super GT-sorozatban folytathatja pályafutását, immár teljes értékű versenyzőként, ahol egyébként augusztusban már bemutatkozott. Nem Button az egyetlen korábbi F1-es pilóta ebben a sorozatban, idén kisebb-nagyobb rendszerességgel itt szerepelt többek között Heikki Kovalainen, Kobajasi Kamui, Nakadzsima Kazuki, Christian Klien és Ide Judzsi.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik