Megőrültek a görögök a hatgólos Fradi-sikertől ötven éve a Népstadionban

Vágólapra másolva!
2021.10.22. 08:47
null
Az újpestiek Valenciában remek védekezéssel nyertek, a képen Horváth József (balra) szabadít fel határozottan
Címkék
A nemzetközi kupasorozatok 1971–1972-es kiírásának második fordulójában a BEK-ben az Újpest kettős győzelemmel (!) verte ki a Valenciát, az UEFA-kupában az FTC-nek elég volt itthon legyőznie 6–0-ra a görög Panionioszt – a görög futballisták viselkedése miatt a nemzetközi szövetség kizárta a csapatot. A Vasas pedig magát a skóciai fiaskó után.

A Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK) a nyolc közé jutásért a Valencia volt az Újpesti Dózsa ellenfele 1971 őszén, az első találkozón a Luis Casanova Stadionban a csapat hatalmas bravúrral 1–0-ra nyert Dunai II Antal góljával. Ha a Dózsa kihasználta volna a helyzeteit, három-négy góllal győz. A spanyolok tartottak a lila-fehérektől, ezt Kubala László is megerősítette. A Népsport szerint „Zámbó és Bene egymást múlták felül. Zámbó tartja kitűnő formáját. Mesterien tartott a labdát, s jól indított.” Kovács Imre edző Bene hátravonásával meglepte Alfredo Di Stéfano együttesét. A magyar tréner, Kovács Imre azt mondta, a nyári huelvai tornán az Újpest megismerte a spanyol stílust (a Real Madrid ellen: 3–1!), más kérdés, hogy éppen a Valencia játéka nem nagyon viseli magán a spanyol iskola jegyeit: „Kevésbé csillogóan, de szervezettebben játszanak, mint a többi élcsapatuk.” 

A Népszabadság így zárta tudósítását:  „Az Ú. Dózsa 1–0-ra nyert, és kivívta a spanyol közönség elismerését is.”  A spanyol lapok nem győzték dicsérni az együttest:  „Európa legjobb formában lévő klubcsapata a magyar bajnok.”  A Népsport szerint: „Az Újpesti Dózsa győzelme csaknem felér a továbbjutással.”

Ennek ellenére a november 3-i visszavágó előtt a vendégek úgy érezték, semmi sem veszett el – aztán a Dózsa sziporkázva 2–1-re nyert. Kovács Imre nem árult zsákbamacskát: „Támadni fogunk, a Valencia nyilván védekezik majd. És megpróbál majd egy-egy gyors ellentámadásból gólt szerezni. Ez a taktika nem ismeretlen a fiúk számára, legtöbb magyar csapat ugyanezt játssza a Dózsa ellen. Majd vigyázunk!”  Vigyáztak, nem véletlen, hogy Di Stéfano ezt mondta a mérkőzést követően: „Félelmetesen jó csapat az Újpesti Dózsa. Megérdemelték a kétszeres győzelem örömét, mert ők is játszani akarják a futballt, s van egy-két csatáruk, akik kegyetlenül értenek a befejezéshez. Az viszont számomra érthetetlen, hogy 1–0 után miért fütyüli a közönség a csapatát? Ennél is jobb játékhoz szoktatta a Dózsa őket?”  Puskás Ferenc egykori csatártársát az is meglepte, hogy Dunai II csupán ötször ért úgy a labdába, hogy abból csapatának haszna származott, s ebből két gólt lőtt.

Az UEFA-kupában a Vasas és a Ferencváros volt érdekelve a második körben. A piros-kékek a skót St. Johnstone ellen kezdtek, vendégjátékuk nem sikerült jól, 2–0-s vereség lett a vége, igaz, az edző, Machos Ferenc tudósításából kiderült, bizony, lejtett a pálya. A skótok erejére jellemző, hogy Uwe Seeler együttesét, a Hamburgot idegenbeli 2–1-es vereséget követően otthonukban 3–0-ra győzték le, pedig a Kicker szerint: „Nemzetközileg harmadrangú csapat”. Az 1884-ben alapított klub a bajnokságban Hiberniant és Rangerst is megelőzve lett harmadik. Ahogyan a St. Johnstone-t jellemezték, nem nagynevű, de annál lelkesebb csapat, amelyet a lankadatlan támadókedv és a keménység, elsősorban a test test elleni játék jellemez.

Legjobbjának John Conollyt tartották, ő a Vasas orra alá is borsot tört: az ő lökéséért ítélt 11-es a játékvezető, amelyet belőtt. S hogy mi nem tetszett Machosnak? Már a büntetőt is túl szigorú ítéletnek tartotta, rá­adásul a másik oldalon Vidáts Csaba gólját les miatt nem adta meg a norvég bíró, Farkast buktatták a kapu előtt. A Népszabadság szerint  „a játék képe alapján ilyen különbség nem volt a magyar és a skót együttes között.”  A visszavágó előtt Machos látnoknak bizonyult: „Nyerünk. Csak az a kérdés, hogy a győzelem elég lesz-e a továbbjutáshoz?” Nos, a Vasas 1–0-ra győzött, de kiesett. Puskás Lajos gólja későn jött, Farkas János rúgott egy kapufát és kihagyott egy 11-est.

Albert Flórián három góllal igyekezett lehűteni a Panioniosz futballistáinak mindent felülmúló indulatát (Fotó: Képes Sport)
Albert Flórián három góllal igyekezett lehűteni a Panioniosz futballistáinak mindent felülmúló indulatát (Fotó: Képes Sport)

Az UEFA-kupában az FTC jól vette a hazai első akadályt a görög Panioniosz ellen. A 6–0-s győzelem sima volt, a mérkőzés már kevésbé. Indulatoktól túlfűtött küzdelemnek voltunk tanúi. A Panioniosz játékosai a gólok után valóságos hajtóvadászatot rendeztek a bíró után. Állandóan reklamáltak, többször is tettleg bántalmazták Ferdinand Biwersit. „Kár, hogy nem tudtak uralkodni idegeiken” – írta a Népsport. Az addig is reklamáló vendégek a második ferencvárosi gól után nekimentek a bírónak, aki a legerőszakosabb Haralambosz Indzoglut kiállította. A lökdösődésben a labdarúgó szinte ölre ment a játékvezetővel, nem akart lemenni a pályáról. A játéktérre lépő görög vezetők csak nehezen tudták lecsillapítani. A negyedik Fradi-gól után is parázs jelenetek játszódtak le. Biwersi felmutatta a piros lapot az őt sértegető Vaszilisz Moraitelisznek. Erre a többiek ismét fenyegetőleg vették körül a bírót. A csapatkapitány Sztatisz Haitasz még ki is csavarta kezéből a piros lapot. Végül az angol edző, Joe Mallett parancsolta futballistáit a középkezdéshez. A Népsport kesergett:  „Egyet aludva a történtekre, sem lehet mást mondani: sajnálatos mérkőzés volt! Antipropagandája a sportnak és természetesen mindenekelőtt a görög labdarúgásnak.” A görög vezetők panaszkodtak, barátságtalan volt a vendéglátás, erre az újság riposztozott, mondván, kedvező sajtója volt a Panathinaikosz BEK-döntőbe jutásának, továbbá olyan neves szakemberek járultak hozzá a futballkapcsolatok építéséhez, mint Bundzsák Dezső, Lantos Mihály, Bukovi Márton, Illovszky Rudolf – más kérdés, hogy a lapban a Pana tréneréről, Puskás Ferencről egy büdös szó sem esett...   „Kizárólag a Panioniosz játékosait kell tehát elmarasztalni azért, hogy a Népstadionban kifütyülték őket, s alighanem hosszú időre lejáratták az egyesületüket is a budapesti közönség előtt.”

Biwersi így látta a történteket: „Minden játékvezetőnek az az elsődleges célja, hogy befejezze a mérkőzést. Én sem akartam megfosztani a közönséget, buta helyzetbe hozni a vétlen csapatot, mert úgy gondolom, a Ferencváros is rosszul érezte volna magát, ha az ellenfél leléptetésével jut tovább.”  Ekkor még szó sem volt arról, hogy nem lesz visszavágó. Október 28-án a Népsport közölte a görög klub Ferencvárosnak küldött táviratát: „A Panioniosz Club köszönetet mond az Önök nagyszabású vendéglátásáért. Nagy örömet jelent, hogy Önöket Athénban fogadhatjuk. A kiállított játékosokat igen szigorúan megbüntettük, s biztosítjuk Önöket, hogy Athénban barátságos és sportszerű körülmények között zajlik majd le a mérkőzés.”

Nos, sehogy sem zajlott... Az UEFA fegyelmi bizottsága kizárta görög együttest, a Ferencváros a visszavágó lejátszása nélkül a kupasorozat harmadik fordulójába, a 16 közé jutott. Emellett Moraiteliszt 1974. december 31-ig, Haralambosz Indzoglut 1973. december 31-ig az európai kupamérkőzéseken való részvételtől eltiltotta. Haitasz eltiltása 1972. december 31-ig szólt, továbbá örökre elvették tőle a kapitányi tisztséget. Viktorasz Theofilopulosz három-, Artanasziosz Indzoglu kétmérkőzéses eltiltást kapott, Iliumpulosz gyúró tevékenységét 1972. december 31-ig függesztették fel.

Végül egy érdekesség. Az origo.hu tavaly a találkozó kapcsán megszólaltatta a neves rádióriportert, Vass István Zoltánt:  „A legkellemetlenebb élményem, hogy be kellett ugranom a Fradi–Panioniosz meccsre, mivel az egyik kollégám rosszul lett. Tíz perccel a kezdés előtt érkeztem a helyszínre. Nem árt, ha az ember felismeri a játékosokat. Mindig van egy támpont, akad egy kopasz, egy szőke, egy nagyon alacsony. Erre kifutott a gyepre tizenegy hajszálra egyforma, göndör hajú, átlagos magasságú játékos, ezek voltak a görögök, ráadásul a cérnával felvarrt számok egyáltalán nem látszottak. Végig azon imádkoztam, hogy ha gólt lőnek, legalább a gólszerzőt találjam el.”

Nem volt szükség az imára, a görögök nem szereztek gólt.

EMLÉKEZTETŐ
Európai kupák, 2. forduló
1971. október 20.–november 3.

BEK, 1. mérkőzés
Valencia–Újpesti Dózsa 0–1
(0–0)
Valencia, Luis Casanova Stadion, 60 ezer néző, vezette: Clive (walesi)
Gól:  Dunai II (55.)

BEK, 2. mérkőzés
Ú. Dózsa–Valencia 2–1
(0–0)
Megyeri út, 15 ezer néző,  vezette: Gugulovics (jugoszláv)
Gólok: Dunai II (53., 55.), illetve Valdes (58.)

UEFA-kupa, 1. mérkőzés
St. Johnstone–Vasas 2–0
(1–0)
Perth, 25 ezer néző, vezette: Nyhus (norvég)
Gólok: Conolly (12. – 11-esből), Piarson (85.)

UEFA-kupa, 2. mérkőzés
Vasas–St. Johnstone 1–0
(0–0)
Népstadion, 4000 néző,  vezette: Mihasz (görög)
Gól: Puskás (85.)

UEFA-kupa, 1. mérkőzés*
Ferencváros–Panioniosz 6–0
(2–0)
Népstadion, 15 ezer  néző, vezette:  Biwersi (NSZK-beli)
Gólok:  Kű (2.), Albert (23., 62., 89.), Megyesi (67.), Branikovits (83.)
Kiállítva:  H. Indzoglu (24.), Moraitelisz (68.)
*a Panionioszt a visszavágó előtt kizárták

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik